16. fejezet (1. rész)

Sziasztok!

Nem tudom miért csinálja ezt a gépem. Még pénteken megírtam a résznek majdnem a felét, amit hála az égnek el is mentett, de ma már majdnem készen voltam vele és azt nem menti el. nem tudom miért csinálja ezt a Word, kérdeztem a bátyámat effelől, de ő se tudja. Mindegy, az biztos, hogy másolat kell majd róla. :/

A másik felét pedig holnap hozom, próbálom minél hamarabb. :)

Kellemes olvasást! :)

Puszi

~Jessica~

Kiszállva az autóból Eric bevezetett a stadion kapuján. Belülről még nagyobb volt, és biztos volt benne, hogy teltház lesz a koncert ideje alatt. A színpad mögé érve láttam, ahogy az emberek kapkodva tevékenykednek. Rengeteg kábel, csomókba rendezve, csoda, hogy még nem estek el benne páran, bár nekem majdnem sikerült. Eric köszönt az embereknek svédül, pár mondatot váltott velük, közben végig fogta a kezem. Egy folyosón vezetett végig, majd a harmadik ajtót kinyitotta és beinvitált az ajtón. 

- Érezd magad… otthon. – zavartan mosolygott, közben bement egy kis helyiségbe, és letette a táskáját. – Kérsz valamit inni, enni? – nézett ki az ajtó mögül.

- Egy kis vizet kérek, köszi. – letettem a bőrfotelbe a táskámat, majd leültem. Eric megjelent egy pohár vízzel, amit ide is adott. Egy „köszönöm” pillantást vetve belekortyoltam. Most az egyébként ritkának számító melegnek köszönhetően jól is esett az enyhén hideg víz. Letette a flakont az asztalra, majd leült mellém. 

- Tudod, még van egy egész órám a próbáig, és addig jó lenne valami hasznosabb elfoglaltságot találni, nem? – pár milliméter választott el tőle, de eltoltam magamtól.

- Várj, 1 óra múlva nem a koncerted lesz? – furcsálltam, pedig ezt mondta.

- Nem, csak a próba. – szólásra nyitottam a számot, de elhallgattatott egy csókkal. – És tudom, hogy azt mondtam, a fellépés lesz, de így biztos voltam benne, hogy eljössz.

- Hmm, rafinált vagy, de amúgy is eljöttem volna. – mondandómat még egy csókkal „jutalmazta”, majd az ölébe húzott. Vad csókok között próbáltam átvenni az irányítást, így a vállánál fogva nekinyomtam gyengén a bőrfotel támlájának, majd a nyakát kezdtem csókokkal behinteni. Pár puszi után a nyakát gyengéden megharaptam, amire egy apró szisszenéssel reagált.

- Most hergelni akarsz? – a mondat végén felvett az ölébe, lefektetett a kanapéra, majd testével teljesen lenyomott, kiszorítva a kis levegőt is, ami köztünk volt. Most ő csókolta végig az arcomat. majd áttért a nyakamra. A kis „játékunkat” az ajtón kopogtatás zavarta meg. Eric halkan felmordult, majd kikiabálta. – Ki az?

- Alex vagyok, Thomas szerint hamarabb kezdjük a próbát, mert a zenekar is elkészült már. – Eric leszállt rólam, de nem felelt, amit Alex is észrevett. – Csak nem megzavartam valamit? Szia Jessica! – köszönt be, mire én elfojtva a nevetésem kezembe temettem az arcomat.

- Szia, Alex! – elég zavarba ejtő helyzet volt, nem tudtam többet mondani, ezért inkább felálltam és Eric mellé sétáltam, aki elővett egy nadrágot és egy trikót a táskájából, valószínűleg a próbára.

- Haver, mondd meg a többieknek, hogy 10 perc és ott is vagyok.

- Hát nekem nem kell 10 perc az átöltözéshez, de ha FEL is akarsz öltözni, akkor siess azzal is. És még egyszer bocs a zavarásért. – ezzel el is ment az ajtóból.

- Figyelj csak, én most átöltözök. Nem akarsz segíteni? – kiskutyaszemekkel nézett rám, de most az eszemre és a határidőre hallgatva nem dőltem be neki. Vállánál megtolva megfordítottam.

- Nem, öltözz csak egyedül, nagyfiú vagy már. Kint megvárlak. – mondtam, majd egy puszi után ki is mente, hagytam nyugodtan öltözni. Fél percig állhattam az ajtó előtt, de a kíváncsiság erősebb volt, így egy kicsit szétnéztem. A folyosón nem volt nagyon világos, a végén pedig sötét volt így nem volt bátorságom elmenni oda. Kiléptem a világosságba, elfordultam balra és egyenesen nekiütköztem valakinek, egy lánynak.

- Jaj, ne haragudj, nem láttalak. – mentegetőzött. Rám nézett, majd amikor nem látta a nyakamban a VIP kártyámat, egyből kiáltott is. – Biztonságiak! – remek!

- Ne, nem vagyok rajongó. – értetlen arcát látva folytattam – Én Eric egy barátja vagyok.

- Igen, méghozzá elég közeli. – mondta a hátam mögül egy férfihang, majd átölelte a derekamat és adott egy puszit az arcomra.

- Ó, értem. Csak nem láttam a kártyát és nem akarom, hogy úgy járj, ahogy pár hete. Az még nekem is kínos volt, ahogy kivitték innen, de nem számít. Jössz próbálni? Alexék már várnak.

- Persze megyek. – összekulcsolta a kezem az övével és így sétáltunk egyenesen a színpadig. Én megálltam előtte és onnan néztem őket. Ahányszor Eric szemébe néztem, láttam, ahogy figyel.