17. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezet, ami szerintem elég lapos és rövid lett, de ez most ilyenre sikerült sajnos. :/

Mindegy, remélem azért tetszeni fog nektek. :)

Kellemes Olvasást és jó komizást! :D

Puszi Mindenkinek! ^^

~Molly~

Igen, a médiában nagyon meg kell válogatnom a szavaimat, hogy ne tűnjön kétértelműnek, és hogy ne tudjanak egy szaftos kis pletykát csinálni belőle. Amikor útban voltunk Eric koncertjére, tudtam, hogy az újságírók meg fognak találni és bombázni fognak a kérdéseikkel, de nem érdekelt. Maya nagyon el akart menni a koncertre, és nem akartam cserbenhagyni. Amikor elkészültünk, az édesanyja elhozta hozzám, mi pedig onnan indultunk. Egész úton csak áradozott arról, hogy mennyire szereti Ericet. Szót ejtett arról, hogy sajnálja a szakításunkat, mert szerinte aranyosak voltunk együtt. 

Igaza volt, összeillettünk Erickel, de az utolsó pár hónapban nem éreztem azt a szoros kapcsolatot, mint régen. Fájt úgy ébredni reggelente, hogy nincs mellettem, nincs, aki egy puszival és egy szoros öleléssel ébresszen fel. De sajnos egyszer minden jónak vége szakad, sajnos nem minden kapcsolat tart örökké. A miénk sem tartozott oda, és ez a legfájóbb igazság. 

Most, hogy vége, nem állhat meg körülöttem az élet, nem engedhetem, hogy felemésszen. Igaz, hogy a szakításunknak már majdnem két hete, akkor is gondolok rá néha. Először fájt, hogy egy másik lánnyal láttam, Jessica-val, de boldognak tűntek. Ha ő boldog, én is az vagyok, főleg, hogy egy új fiú van a láthatáron. Nem rég ismertem meg, és nagyon jól kijövünk, már a legjobb barátaim közé tudhatom, és szeretném, hogy ettől több legyen.

~Jessica~

Amikor Eric visszajött, láttam rajta, hogy kissé ideges.

- Minden rendben? – felálltam a kanapéról és odasétáltam elé.

- Persze, csak Molly mondandóját is kiforgatják. Mindegy, nem is számít, a fő, hogy itt vagy velem. – bizonyításképpen egy hosszabb csókra forrtak össze ajkaink. – Hmm, máris jobban vagyok, de sajnos még nem teljesen. – ismét megcsókolt, de most szenvedélyesebben. A hátraesés ellen lépnem kellett egyet hátra, de a kanapé ezt megakadályozta, így kénytelen voltam leülni. Eric pár csókkal nem érte be, többet akart, és én is. 

Nem számított az, hogy nyitva volt az ajtó, az sem, hogy az újságírók még mindig itt lehetnek, vagy éppen a kint mászkáló emberek bármikor bejöhetnek, most nem érdekelt semmi. Csakis Eric, és az, hogy közelebb érezhessem magamhoz, sokkal közelebb. Sosem voltam egy nagyon bátor és bevállalós lány, de Ő kiváltotta belőlem ezeket a tulajdonságokat is. Pólójánál fogva magamhoz húztam, rám dőlt az egész testével, leszorítva a kanapéra. A kis „játékunkat” most kivételesen Ő szakította meg.

- Várj egy percet. – leszállt rólam, odament az ajtóhoz és bezárta kulccsal. A kulcsot letette a kis szekrényre, majd ismét odajött hozzám. Leült mellém és magára húzott. Kezét a derekamon összekulcsolva hagyta, hogy az arcát és a nyakát behintsem a csókjaimmal. És az a pillanat, amikor a sors közbeavatkozik egy ilyen alkalomkor, mindenki számára a legutálatosabb. Most is ez történt.

- Eric, nyisd ki, miért zártad be? – kiabált kintről Tom, és próbálta kinyitni az ajtót.

- Talán azért, hogy ne jöjjön be senki. – kiabált ki Eric, majd ismét puszilta az arcom, de a hangokból ítélve egyre többen voltak odakint. Felismertem Alex hangját is, aki már nevetett, sejtve, hogy miért van zárva az ajtó.

- Ez nem vicces, mindenkinek a cucca ott van bent, engedj be minket is. Majd máshol folytatjátok. – szólalt meg Alex is.

- Nem akarsz zárás után is itt maradni velem? – mosolygott Eric, mire leszálltam a lábáról és visszaültem. Odament a szekrényhez, kinyitotta az ajtót és a többiek jöttek be egyesével, mindenki a saját cuccáért. 

- Tetszik az új stílusod. – mutatott Alex Ericre, aki kérdőn nézett rá, majd a tükör elé lépve látta, miért is mondta ezt neki. A trikója egyik pántja lecsúszott a vállán, a haja összekócolódott, az arca kipirulva. 

- Normális esetben hagytunk volna titeket… - kezdte Tom, a ruhák bepakolása közben – de igyekeznünk kell. A mai napon elég sűrűre sikerült a program és néhány óra múlva koncerted lesz Malmöben, szóval igyekeznünk kell. Aludni sajnos már csak a buszban tudsz, próbára pedig ott kerül majd rá sor. Csipkedd magad, 20 perc és indulunk. Ezzel kiment, és már csak Kevin és Alex maradtak bent pakolni. 

Eric még elment zuhanyozni, majd átöltözött és útra készen állt az öltözőben. Furcsa szokásaim közé tartozik az is, hogy imádok a ruhákkal bíbelődni, és ez most is így volt. Már csak pár trikó volt kint és azt segítettem bepakolni. Amikor végeztünk, a csomagokat beraktuk a buszba, én pedig elköszöntem Erictől, mert nem mehettem velük.


Nem hagyhattam Brooke-ot ismét egy napra egyedül, elvégre nem azért költöztem hozzá. Egy hosszú, szoros ölelés és egy csók után mindenki a buszon volt már, és elindultak. Egy napig nem fogom látni Ericet, de azt kibírom. Ki kell, hogy bírjam, de azt tudom, hogy kicsit nehéz lesz, ugyanis már most hiányzik. 

Elővettem a telefonomat és felhívtam Brooke-ot, hogy jöjjön értem a stadion elé. Szerencsére már megjavítottak az autót, a fékkel volt valami probléma, de már két hete a szerelőnél volt. Szerinte nem volt komolyabb baja, azért mégis elkérte az árát, ami nem kis pénz volt. Ez már szinte kész lopás, de a fő, hogy most már rendesen működik… ha a szerelő nem akar bajt. Ismerem Brooke-ot nagyon jól, hogy tudjam, ilyen dolgokon nagyon ki tud akadni, és egy hatalmas vitát vág majd le, ha kiderül, hogy egyéb problémája is van az autónak, ami nagyon fontos számára.