10.000 *.*

Sziasztok!
Kedves és Csodálatos Olvasóim, átléptük a 10000res kattintást, nagyon szépen köszönöm, imádlak Titeket!!! *-*
Annyira de annyira jó érzés volt, amikor felléptem és a szemem megakadt a számlálóban. 10.041, nem tudom elégszer hangoztatni, hogy nagyon szépen köszönöm!!
Nem is tudom, milyen ajándékkal tudnék nektek ezek után szolgálni. Arra gondoltam, hogy megírhatnátok IDE komiban, vagy a chatbe, vagy bárhova és azok közül kettőt teljesítenék is. Erre nincsenek szavak, tényleg fergeteges lett a kedvem, és mivel az 5000. kattintásnál egy ajándék volt, most kettő lesz! *.*
Még egyszer Nagyon Köszönöm, Imádlak Titeket! :)
Puszi <3


Ui.: Egy kis Eric Saade zenével indítsunk. :)

Hearts In The Air!!! ^.^

18. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a következő fejezetet, igazából nincs is mit mondanom, csak kellemes olvasást kívánok! :)
Puszii

- Mizujs, csajszi? – kezdte Brooke, amint beszálltam az autóba.

- Semmi különös. Eric elutazott egy napra Malmöbe és ha minden jól megy hétfőn délutánra már itthon is lesznek. – meséltem el unalmas hangon, mintha ez olyan természetes lenne. Eric életében talán az, de az enyémben nem. Igaz, hogy így összegezve másfél napról van szó, de addig se fogom látni. A kapcsolatunk olyanná vált, mintha már ősidők óta ismernénk egymást, mintha a szerelmünk – amit mostanra már mondhatok így – évek óta tartana, pedig nem, és mégis érzem a hiányát. 

- És még mik történtek az elutazás előtt, hmm? Tudhatok róla? – sejtelmesen mosolygott, ami azt is tükrözte az ő szemében, hogy addig úgysem fog békén hagyni, amíg el nem mesélek neki mindent nagyon részletesen. Igen, ez az én unokanővérem, akit így is imádok.

- Hát… koncertezett, én pedig végignéztem, az utolsó szám után pedig egyből az öltözőjébe mentem… - itt azonban abbahagytam a mondatot. Nem lett volna szabad felhoznom az öltözőt, hiszen akkor egyből elterelem a témát az újságírókra, Molly-ra, azt, amikor kettesben voltunk, azt, amikor megzavartak és végül a búcsúzást.

Igen, ahogy sejtettem, mindent töviről-hegyire el kellett mesélnem neki, azonban ügyesen kicseleztem, hogy ne hozódjon fel a kis csókcsatánk. Helyette inkább Eric tusolását használtam mentsvárnak.

- Egyébként anyukád keresett. Mivel téged nem tudott elérni, hívott engem, én pedig mondtam neki, hogy koncerten vagy.

- Uhh, tényleg, megígértem neki, hogy legalább hetente egyszer felhívom, hogy mégis mi a helyzet. Az ittlétem során még csak egyszer beszéltünk. És mit mondtál neki, kivel vagyok? – kérdeztem kíváncsian.

- Igazság szerint, azt mondtam, hogy az egyik barátoddal. Nem gondolod, hogy el kéne neki mesélned, hogy bepasiztál?

- Bepasiztam? Hát, mondhatjuk így is. De lehet, el fogom ma neki mondani, amint hazaértünk. – az út további része nem igazán telt beszédesen, elmesélte, hogy James is hívta már egy párszor. Neki minden jól megy odakint, volt néhány konferencia, ahol elég sikeres beszédeket adtak elő a főnökével együtt. Johnról is beszélt, hogy már nem annyira szigorú, szerencsére már nem ad annyi papírmunkát, de sajnos Chelsea még mindig otthon van, így az ő munkáját átadták Brooke-nak. Erős, terhelhető nő, szorgalmas és mindig összpontosít arra, hogy a lehető legjobb munkát adja ki a kezéből. Igaz, most nehezebb, de most is sikeresen túlteszi magát minden problémán.

Amint hazaértünk, az utamat egyből a nappaliban lévő kanapéhoz vezettem, ahova leültem és csörgettem is anyát. Igazából nem tudtam, hogyan hozakodjak fel neki, hogy már van valakim. Aki nem is egy átlagos ember, hanem egy popsztár, aki egész Európa szerteismert. Igen, ez a tény megnehezíti majd a beszámolómat. Kétszer kicsengett, aztán beleszólt a számomra legkedvesebb hang.

- Szia, kicsim, régen beszéltünk. – kezdte anya, akinek hallatszott az öröm a hangjában. 

- Szia, anya. Igen, mondta Brooke, hogy próbáltál hívni, de ki voltam kapcsolva. Amúgy is terveztem, hogy felhívlak. – kezdtem a körítést.

- Tényleg, milyen koncerten is voltál? – hát a tervem nem vált be.

- Egy svéd énekes koncertet adott, arra mentem el. Mellesleg, mielőtt kérdeznéd, nem egyedül voltam. Jött velem… - itt pár másodperc kiesett, aztán ismét folytattam, de nem tudtam kimondani neki az igazságot – az egyik barátnőm, akit itt ismertem meg. Rachelnek hívják. 

- Na, akkor örülök, hogy már barátokat is szerzel. – komolyan olyan volt most, mintha egy újlány lennék az iskolában, aki barátkozni próbál, de nem jár sok sikerrel, azonban a végére mégis akadnak olyanok, akikkel szoros barátságot köt. – És van már valaki, aki… megfogott? – anyák… Igen, itt az idő, hogy elmondjam, járok valakivel, aki nem is akárki.

- Háát… - elhúztam a magánhangzót, ezzel jelezve, hogy nem igazán akarom folytatni, reméltem, ennyiből mindent megtud. 

- És a nevét elárulod? – kérdezte, már mindent sejtve.

- Nos, lehet ismerős lesz a neve, Ericnek hívják. Eric Saade.

- Sajnálom, de nem ugrik be, hogy valahol láttam volna már. Miért kellene ismerősnek lenni-e?

- Öhm, nem fontos, csak hittem, hogy ismered. Egyébként mi újság otthon? Tiffany jól viselkedik? – Tiffany, a húgom, most nyolcadikos, de ha nem ismerném, 16-nak saccolnám a korát. Aranyos, kedves, értelmes és okos lány, elég jó viszonyban vagyunk, a problémáinkat megbeszéljük egymással. Voltak olyan alkalmak, hogy éjszakánként átjött hozzám, mert zokogtam, és a köztünk lévő fal nem éppen a legvastagabb, így áthallatszott. Átjött és megvigasztalt.

- Tényleg, most jut eszembe. mit szólnál ahhoz, ha meglátogatnánk titeket? Apáddal és Tiffanyval megbeszéltük, és így 4 szabad napot csináltunk magunknak a naptárban, amit arra fogunk használni, hogy kiutazunk hozzátok. Már hiányzol mindenkinek itthon. – az utolsó mondatot olyan kedvesen mondta.

- Persze, nagyon örülnék neki. Majd elújságolom Brooke-nak is a nagy hírt. És amúgy mikor jönnétek? – elővettem egy tollat és egy papírt, készültem lejegyezni a dátumot, és hogy el ne felejtsem, ki is akasztom a falamra.

- Mivel ma szombat van. így az összepakolást is figyelembe kell vennünk, ezért úgy döntöttünk, hogy hétfőn. Ki tudnátok jönni értünk az autóval? – el sem hiszem, hogy pont aznap, amikor Eric is hazajön. Annyi igaz, hogy ők délutánra érnek vissza Malmöből. – Persze. És hány órakor menjünk ki a reptérre?

- Tekintetbe véve, hogy elég messze van. így mi délelőtt indulunk. Szerintem délután négy vagy öt órára már ott is leszünk. – nem tudom pontosan, Eric-ék mikorra érnek vissza, de nagyon remélem, hogy még előttük. Be szeretném mutatni őt a családomnak, de úgy, hogy ne érje váratlanul, hogy anyáék is itt lesznek a házban. Remélem, hogy ott hamar végeznek, így még felkészíthetem a rá váró nagy találkozóra.

17. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezet, ami szerintem elég lapos és rövid lett, de ez most ilyenre sikerült sajnos. :/

Mindegy, remélem azért tetszeni fog nektek. :)

Kellemes Olvasást és jó komizást! :D

Puszi Mindenkinek! ^^

~Molly~

Igen, a médiában nagyon meg kell válogatnom a szavaimat, hogy ne tűnjön kétértelműnek, és hogy ne tudjanak egy szaftos kis pletykát csinálni belőle. Amikor útban voltunk Eric koncertjére, tudtam, hogy az újságírók meg fognak találni és bombázni fognak a kérdéseikkel, de nem érdekelt. Maya nagyon el akart menni a koncertre, és nem akartam cserbenhagyni. Amikor elkészültünk, az édesanyja elhozta hozzám, mi pedig onnan indultunk. Egész úton csak áradozott arról, hogy mennyire szereti Ericet. Szót ejtett arról, hogy sajnálja a szakításunkat, mert szerinte aranyosak voltunk együtt. 

Igaza volt, összeillettünk Erickel, de az utolsó pár hónapban nem éreztem azt a szoros kapcsolatot, mint régen. Fájt úgy ébredni reggelente, hogy nincs mellettem, nincs, aki egy puszival és egy szoros öleléssel ébresszen fel. De sajnos egyszer minden jónak vége szakad, sajnos nem minden kapcsolat tart örökké. A miénk sem tartozott oda, és ez a legfájóbb igazság. 

Most, hogy vége, nem állhat meg körülöttem az élet, nem engedhetem, hogy felemésszen. Igaz, hogy a szakításunknak már majdnem két hete, akkor is gondolok rá néha. Először fájt, hogy egy másik lánnyal láttam, Jessica-val, de boldognak tűntek. Ha ő boldog, én is az vagyok, főleg, hogy egy új fiú van a láthatáron. Nem rég ismertem meg, és nagyon jól kijövünk, már a legjobb barátaim közé tudhatom, és szeretném, hogy ettől több legyen.

~Jessica~

Amikor Eric visszajött, láttam rajta, hogy kissé ideges.

- Minden rendben? – felálltam a kanapéról és odasétáltam elé.

- Persze, csak Molly mondandóját is kiforgatják. Mindegy, nem is számít, a fő, hogy itt vagy velem. – bizonyításképpen egy hosszabb csókra forrtak össze ajkaink. – Hmm, máris jobban vagyok, de sajnos még nem teljesen. – ismét megcsókolt, de most szenvedélyesebben. A hátraesés ellen lépnem kellett egyet hátra, de a kanapé ezt megakadályozta, így kénytelen voltam leülni. Eric pár csókkal nem érte be, többet akart, és én is. 

Nem számított az, hogy nyitva volt az ajtó, az sem, hogy az újságírók még mindig itt lehetnek, vagy éppen a kint mászkáló emberek bármikor bejöhetnek, most nem érdekelt semmi. Csakis Eric, és az, hogy közelebb érezhessem magamhoz, sokkal közelebb. Sosem voltam egy nagyon bátor és bevállalós lány, de Ő kiváltotta belőlem ezeket a tulajdonságokat is. Pólójánál fogva magamhoz húztam, rám dőlt az egész testével, leszorítva a kanapéra. A kis „játékunkat” most kivételesen Ő szakította meg.

- Várj egy percet. – leszállt rólam, odament az ajtóhoz és bezárta kulccsal. A kulcsot letette a kis szekrényre, majd ismét odajött hozzám. Leült mellém és magára húzott. Kezét a derekamon összekulcsolva hagyta, hogy az arcát és a nyakát behintsem a csókjaimmal. És az a pillanat, amikor a sors közbeavatkozik egy ilyen alkalomkor, mindenki számára a legutálatosabb. Most is ez történt.

- Eric, nyisd ki, miért zártad be? – kiabált kintről Tom, és próbálta kinyitni az ajtót.

- Talán azért, hogy ne jöjjön be senki. – kiabált ki Eric, majd ismét puszilta az arcom, de a hangokból ítélve egyre többen voltak odakint. Felismertem Alex hangját is, aki már nevetett, sejtve, hogy miért van zárva az ajtó.

- Ez nem vicces, mindenkinek a cucca ott van bent, engedj be minket is. Majd máshol folytatjátok. – szólalt meg Alex is.

- Nem akarsz zárás után is itt maradni velem? – mosolygott Eric, mire leszálltam a lábáról és visszaültem. Odament a szekrényhez, kinyitotta az ajtót és a többiek jöttek be egyesével, mindenki a saját cuccáért. 

- Tetszik az új stílusod. – mutatott Alex Ericre, aki kérdőn nézett rá, majd a tükör elé lépve látta, miért is mondta ezt neki. A trikója egyik pántja lecsúszott a vállán, a haja összekócolódott, az arca kipirulva. 

- Normális esetben hagytunk volna titeket… - kezdte Tom, a ruhák bepakolása közben – de igyekeznünk kell. A mai napon elég sűrűre sikerült a program és néhány óra múlva koncerted lesz Malmöben, szóval igyekeznünk kell. Aludni sajnos már csak a buszban tudsz, próbára pedig ott kerül majd rá sor. Csipkedd magad, 20 perc és indulunk. Ezzel kiment, és már csak Kevin és Alex maradtak bent pakolni. 

Eric még elment zuhanyozni, majd átöltözött és útra készen állt az öltözőben. Furcsa szokásaim közé tartozik az is, hogy imádok a ruhákkal bíbelődni, és ez most is így volt. Már csak pár trikó volt kint és azt segítettem bepakolni. Amikor végeztünk, a csomagokat beraktuk a buszba, én pedig elköszöntem Erictől, mert nem mehettem velük.


Nem hagyhattam Brooke-ot ismét egy napra egyedül, elvégre nem azért költöztem hozzá. Egy hosszú, szoros ölelés és egy csók után mindenki a buszon volt már, és elindultak. Egy napig nem fogom látni Ericet, de azt kibírom. Ki kell, hogy bírjam, de azt tudom, hogy kicsit nehéz lesz, ugyanis már most hiányzik. 

Elővettem a telefonomat és felhívtam Brooke-ot, hogy jöjjön értem a stadion elé. Szerencsére már megjavítottak az autót, a fékkel volt valami probléma, de már két hete a szerelőnél volt. Szerinte nem volt komolyabb baja, azért mégis elkérte az árát, ami nem kis pénz volt. Ez már szinte kész lopás, de a fő, hogy most már rendesen működik… ha a szerelő nem akar bajt. Ismerem Brooke-ot nagyon jól, hogy tudjam, ilyen dolgokon nagyon ki tud akadni, és egy hatalmas vitát vág majd le, ha kiderül, hogy egyéb problémája is van az autónak, ami nagyon fontos számára.

Köszönöm! *.*

Sziasztok!
Még nem a résszel jöttem, de az is hamarosan felkerül az oldalra.
Amint felléptem, láttam, hogy a számláló átugrik a 9000-ren. Na, már itt gondoltam, hogy boldogan fog indulni a hétvégém. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvassátok a blogomat! :) Imádlak Titeket! <3
És a másik dolog pedig:
Köszönöm szépen Lexxi-nek a díjat!!! :))

És most nem 5 oldalt, hanem hatot fogok felsorolni, akiknek mindig olvasom a blogját! :)
- Lexxi
- Nina Law
- Petru P
- Ági
- MyDream
- Myka

16. fejezet (2. rész)

Sziasztok!

Itt van hát a - gépemnek köszönhetően újraírt - második rész. Remélem tetszeni fog Nektek, kellemes olvasást! :)

~Eric~

Amint elkezdtük a koreográfiát, keresni kezdtem tekintetemmel Jess-t. A refrénnél sétált ki a színpad elé, helyet foglalva az egyik széken. Az egész műsort mosolyogva nézte végig, és ez nyugtató hatással volt rám. Amikor tartottunk 5 perc szünetet, intettem neki, hogy jöjjön a színpad mögé. Így is tett. Egy törölközővel töröltem át az arcomat, eltűntetve ezzel az izzadtságcseppeket. Alexék adtak egy flakon vizet, amiből ittam kicsit, majd odasétáltam hozzá.

- Fantasztikus volt. – mondta köszönés helyett, mire megcsókoltam.

- Köszönjük. Tudod, próba után lesz kb. fél óra, mire elkezdik beengedni az embereket. Arra a kis időre kigondoltam valamit.

- Eric, szerintem pihenned kéne utána. – olyan aranyosan mondja k mindig a nevem. - Elég megerőltető ez a próba is, nem kell, hogy bármi történjen a koncert idején, értem ezalatt, hogy például elmegy a hangod.

- Ugyan már! Az velem nem fog előfordulni. – kezemet összekulcsoltam derekán, ezzel közelebb húzva magamhoz. – És nem kell rosszra gondolnod, ez egy ártatlan elfoglaltság, ami, leszögezem, szerintem neked is fog tetszeni. – válasz erre csak egy kis mosoly volt, tehát ezt igennek vettem.

- Gyere, haver, próbáljuk el a maradék 4 számot, utána meg kezdjünk készülődni. – veregette meg a vállamat Kevin.

- Megyek! – szóltam utánuk. – Gyere te is. – megfogtam a kezét, majd a színpad mellé vezettem. Felmentem a színpadra, aztán belekezdtem az „It’s gonna rain”-be. Azért reménykedtem benne, hogy nem fog esni, bár nem úgy nézett ki. Amikor már csak a „Big Love” maradt, ránéztem Jessica-ra, aki ugyanolyan figyelmesen kísérte végig a próbát, ahogyan az elején. 

Amikor vége volt az összes számnak, leugrottam a nem éppen magas színpadról és Jessica felé igyekeztem, akihez addigra már Thomas is csatlakozott.

- Sziasztok! – mentem oda melléjük, az egyik karommal átölelve Jess derekát.

- Helló, Eric. – köszönt a menedzserem. – Most tárgyaltuk Jessica-val a próbát és a „Nagyon jó!”-ban állapodtunk meg. De nemsokára engedik az embereket, szerintem menned kéne öltözni.

- De van még fél óránk, addigra mást terveztem. Az öltözködés pedig meg van 2 perc alatt. 

- Rendben, de amint meglátjátok az embereket, siessetek. Mert, ahogy ismerlek Eric, hamar elveszted az időérzéked és a „programotoknak” nézőközönsége is lehet. - rajzolt idézőjelet az levegőbe két ujjával, azzal el is ment.

- És most már elárulod, mit terveztél erre a kis időre? – fordult velem szembe.

- Persze. Elárulhatnám, de az sokáig tartana, inkább megmutatom. – felvezettem a színpadra, intettem Rob-nak, a technikusunknak, aki el is indította a zenét.

Az „I love you like a love song” nem számít a leglassabb zenének, de erre a pillanatra tökéletesen megfelelt. A páros táncokat mindig is szerettem, ha az iskolában arra került sor, akkor bevállaltam, ha senki más nem merte. Most is így volt. Megfogtam Jess egyik kezét, másik kezemet a derekára tettem, mint a keringőnél, de ezek gyorsabb tánclépések voltak. 

- Szóval ez lenne az a kis ártatlan program? – kérdezte.

- Igen, ezt terveztem. Nem bánod, ugye?

- Dehogyis. Olyan régen táncoltam már jó hangos zenére, ráadásul valakivel, hogy már el is felejtettem, milyen jó, ha a páros tánc. Köszönöm! – egy puszit adtam a homlokára, majd a refrénnél kipördítettem, aztán ismét vissza az úgymond lassúzáshoz.

Így ment ez 4 számon keresztül és mégsem éreztem magam fáradtnak. Amikor vége volt az utolsónak is, felvettem az ölembe, megpörgettem, aztán indultunk is vissza az öltözőbe. Alig maradt 10 percünk, így hozzáláttam az öltözéshez. A hajam kivasalásával elbajlódtam egy kis ideig, de nem vett el különösebben sok időt. Amikor már mindennel végeztem, kimentünk. A táncosok is készen voltak. A színpad mögött már egyre erősödött a sikítások hangja, jelezve, hogy egyre többen vannak a stadionban. 

Még vártunk pár percet, amíg a zenekar hangol, aztán belekezdtünk. Fergeteges show volt, nagyon sokan jöttek megnézni a koncertet, és ez mindig örömmel tölt el, hogy ennyi ember szereti azt, amit csinálok. Ez inspirál arra, hogy újabbnál-újabb dalokat írjunk, és lehetőleg minél több albumot adjunk ki. Amikor a „Break of Dawn” utolsó refrénje következett, lementem a színpad elé és rámutattam arra a lányra, aki az egész koncert alatt kiabált, vagy énekelte a dalaimat.

A biztonságiak átemelték a korláton, ő pedig felsietett a színpadra mellém. Átöleltem és úgy énekeltem az utolsó sorokat. Amikor vége lett a számnak, adtam az arcára egy puszit, amire ő teljesen belepirult. Aranyos volt, ahogy lement a barátnőihez és elkezdte mesélni, milyen jó is volt itt fent lenni velem. Amikor a beszámoló végére ért, tekintetüket ismét rám szegezték és énekelték a további dalokat. 

És a fotósok sem hiányozhattak. Nem tudom pontosan, hányan állhattak a színpad előtt, vagy éppenséggel mellette, de azt tudom, hogy sokan voltak. A show végén a reflektorok, amiknek a melegétől teljesen leizzadtam, kialudtak. Most sajnos nem tudtam osztani aláírásokat, de a riporterek azért sem tágítottak és követtek egészen a színpad végéig, ahol próbálták a biztonsági őrök visszatartani őket, de csak pár embert sikerült, a legtöbbjük átjutott és egyenesen az orrom alá tolták a diktafont, vagy a fényképezőgépet, hogy pár jó képet sikerüljön készíteni.

Nem tudtam mozdulni, teljesen körbevettek, szerencsére Thomas, Alex, Kevin és a többi táncos segített kikecmeregnem közülük. Alexék segítettek eljutni az öltözőm ajtajáig. Bementem, ahol Jessica várt a kanapén ülve. Indultam volna hozzá, de Thomas rontott be az ajtón.

- Eric, tudnál adni pár interjút? Egy páran itt maradtak és nem szándékoznak elmenni. – remek, ismét eltölthetek pár órát a kérdések megválaszolásával.

- Rendben, menjünk. – amint kinyitottam az ajtót, Molly-val találtam szembe magam, aki mellett egy kislány volt.

- Szia, Eric. Tudod, ő az unokahúgom, Maya, mindenképpen találkozni akart veled. Remélem nem baj, hogy elhoztam. – mosolygott kedvesen.

- Nem, semmi baj, csak tudod, most készülök nekivetni magam az újságíróknak. De ezt képletesen értsd. – amint elmondtam, a riporterek már oda is jöttek hozzánk és a képek ismét készültek rólam és Molly-ról.

- Eric, ismét együtt vannak? – hallottuk a kérdést, amire szinte egyszerre válaszoltunk egy „Nem”-mel. 

- Molly, tud arról, hogy a volt barátja egy másik lánnyal van együtt? – tudtam, hogy erre is ki fognak térni, de még nem akartam Jessica-t is belekeverni ebbe, hiszen a média nem hagyná békén. 

- Nézzék, ezt most tisztázom. Eric és én barátként váltunk el. Bevallom, furcsa még számomra, hogy egy másik lányt szeret már, de ha ő boldog, akkor én is. Nincs több mondanivalóm. – ezzel faképnél hagyta a paparazzikat, maga után húzva Mayát, de nem sok sikerrel, ugyanis minden fotós, riporter utánuk ment. Még egy kérdést elkaptam: Mit ért azalatt, hogy furcsa? De a választ már nem hallottam. Istenem, talán abból az egyetlen szóból is kiforgatnak majd mindent. Már azon sem csodálkoznék, ha holnap a címlapon egy szaftos kis sztori állna rólunk. Kifújtam a levegőt, aztán visszamentem az öltözőbe a jelenlegi barátnőmhöz, akit mindennél jobban szeretek.

___________________________________________
Tessék csak tessék kommentelni, várom a jó és rossz komikat is egyben! :)

16. fejezet (1. rész)

Sziasztok!

Nem tudom miért csinálja ezt a gépem. Még pénteken megírtam a résznek majdnem a felét, amit hála az égnek el is mentett, de ma már majdnem készen voltam vele és azt nem menti el. nem tudom miért csinálja ezt a Word, kérdeztem a bátyámat effelől, de ő se tudja. Mindegy, az biztos, hogy másolat kell majd róla. :/

A másik felét pedig holnap hozom, próbálom minél hamarabb. :)

Kellemes olvasást! :)

Puszi

~Jessica~

Kiszállva az autóból Eric bevezetett a stadion kapuján. Belülről még nagyobb volt, és biztos volt benne, hogy teltház lesz a koncert ideje alatt. A színpad mögé érve láttam, ahogy az emberek kapkodva tevékenykednek. Rengeteg kábel, csomókba rendezve, csoda, hogy még nem estek el benne páran, bár nekem majdnem sikerült. Eric köszönt az embereknek svédül, pár mondatot váltott velük, közben végig fogta a kezem. Egy folyosón vezetett végig, majd a harmadik ajtót kinyitotta és beinvitált az ajtón. 

- Érezd magad… otthon. – zavartan mosolygott, közben bement egy kis helyiségbe, és letette a táskáját. – Kérsz valamit inni, enni? – nézett ki az ajtó mögül.

- Egy kis vizet kérek, köszi. – letettem a bőrfotelbe a táskámat, majd leültem. Eric megjelent egy pohár vízzel, amit ide is adott. Egy „köszönöm” pillantást vetve belekortyoltam. Most az egyébként ritkának számító melegnek köszönhetően jól is esett az enyhén hideg víz. Letette a flakont az asztalra, majd leült mellém. 

- Tudod, még van egy egész órám a próbáig, és addig jó lenne valami hasznosabb elfoglaltságot találni, nem? – pár milliméter választott el tőle, de eltoltam magamtól.

- Várj, 1 óra múlva nem a koncerted lesz? – furcsálltam, pedig ezt mondta.

- Nem, csak a próba. – szólásra nyitottam a számot, de elhallgattatott egy csókkal. – És tudom, hogy azt mondtam, a fellépés lesz, de így biztos voltam benne, hogy eljössz.

- Hmm, rafinált vagy, de amúgy is eljöttem volna. – mondandómat még egy csókkal „jutalmazta”, majd az ölébe húzott. Vad csókok között próbáltam átvenni az irányítást, így a vállánál fogva nekinyomtam gyengén a bőrfotel támlájának, majd a nyakát kezdtem csókokkal behinteni. Pár puszi után a nyakát gyengéden megharaptam, amire egy apró szisszenéssel reagált.

- Most hergelni akarsz? – a mondat végén felvett az ölébe, lefektetett a kanapéra, majd testével teljesen lenyomott, kiszorítva a kis levegőt is, ami köztünk volt. Most ő csókolta végig az arcomat. majd áttért a nyakamra. A kis „játékunkat” az ajtón kopogtatás zavarta meg. Eric halkan felmordult, majd kikiabálta. – Ki az?

- Alex vagyok, Thomas szerint hamarabb kezdjük a próbát, mert a zenekar is elkészült már. – Eric leszállt rólam, de nem felelt, amit Alex is észrevett. – Csak nem megzavartam valamit? Szia Jessica! – köszönt be, mire én elfojtva a nevetésem kezembe temettem az arcomat.

- Szia, Alex! – elég zavarba ejtő helyzet volt, nem tudtam többet mondani, ezért inkább felálltam és Eric mellé sétáltam, aki elővett egy nadrágot és egy trikót a táskájából, valószínűleg a próbára.

- Haver, mondd meg a többieknek, hogy 10 perc és ott is vagyok.

- Hát nekem nem kell 10 perc az átöltözéshez, de ha FEL is akarsz öltözni, akkor siess azzal is. És még egyszer bocs a zavarásért. – ezzel el is ment az ajtóból.

- Figyelj csak, én most átöltözök. Nem akarsz segíteni? – kiskutyaszemekkel nézett rám, de most az eszemre és a határidőre hallgatva nem dőltem be neki. Vállánál megtolva megfordítottam.

- Nem, öltözz csak egyedül, nagyfiú vagy már. Kint megvárlak. – mondtam, majd egy puszi után ki is mente, hagytam nyugodtan öltözni. Fél percig állhattam az ajtó előtt, de a kíváncsiság erősebb volt, így egy kicsit szétnéztem. A folyosón nem volt nagyon világos, a végén pedig sötét volt így nem volt bátorságom elmenni oda. Kiléptem a világosságba, elfordultam balra és egyenesen nekiütköztem valakinek, egy lánynak.

- Jaj, ne haragudj, nem láttalak. – mentegetőzött. Rám nézett, majd amikor nem látta a nyakamban a VIP kártyámat, egyből kiáltott is. – Biztonságiak! – remek!

- Ne, nem vagyok rajongó. – értetlen arcát látva folytattam – Én Eric egy barátja vagyok.

- Igen, méghozzá elég közeli. – mondta a hátam mögül egy férfihang, majd átölelte a derekamat és adott egy puszit az arcomra.

- Ó, értem. Csak nem láttam a kártyát és nem akarom, hogy úgy járj, ahogy pár hete. Az még nekem is kínos volt, ahogy kivitték innen, de nem számít. Jössz próbálni? Alexék már várnak.

- Persze megyek. – összekulcsolta a kezem az övével és így sétáltunk egyenesen a színpadig. Én megálltam előtte és onnan néztem őket. Ahányszor Eric szemébe néztem, láttam, ahogy figyel.

Valami új...

Sziasztok! :)
Ez sem rész még, de ma este hozom is!
Szóval...
Pár napja megkérdeztem tőletek, hogy olvasnátok-e tőlem egy másik sztorit, és a legtöbb szavazat az "IGEN"-re ment, ezért hát elhatároztam és megnyitottam. :)
Link: http://see-you-again-the-loves-script.blogspot.com/
Remélem attól, hogy nem fanfiction, tetszeni fog nektek! :)
Kellemes olvasást előre is!
Puszi ^^

Thank you, God!

Sziasztok!

Végre, géphez ülhettem, megengedték a hétvégére és már amúgy is javítottam, szóval ismét nekiláttam a fejezet folytatásának, amit holnap hozok is! :)

És Nagyon Szépen Köszönöm a 8000 kattintást! :)
Imádlak Titeket, Kedves Olvasóim! :)

Puszi!!!

Szülői Szigor!!!

Sziasztok!

Sajnálom, hogy késtem a résszel, de úgy tűnik, egy ideig (ami nem tudom pontosan hány napot jelent) nem fogok részt hozni, ugyanis becsúszott egy-két rosszabb jegy, ami miatt el lettem tiltva a géptől! :/ Éljen a szülői szigor! -.-

Mindegy, remélem a hétvégére azért visszakapom a gépem és folytathatom a fejezetet, addig is elnézéseteket kérem! :/

Puszi!!!