20. fejezet

Sziasztok!
Ímeeee, a 20. fejezet. Woaw, komolyan nem hittem, hogy egyszer majd idáig is eljutunk. :)

12.000-res nézettség? Nagyon Szépen Köszönöm Nektek!!! :)
Ehhez a részhez kellemes olvasást kívánok! ;) (A kép majd a végéhez illik, de nem előre elolvasni!! ;) )
Csóók <3

~Eric~

Talán nem túlzok azzal, ha azt mondom, ez volt életem egyik legkínosabb pillanata. Az a félreérthető helyzet, ami akkor történt, felejthetetlenné tette a mai napomat, elég rossz értelemben, de optimistának kell lennem, talán még valami jó is történhet velem. Mondjuk az, hogy sikerül majd kimagyarázni az egészet, de előre látom, nem lesz könnyű. Az apák mindig elfogultak a lányukkal szemben, védik őket a – szerintük – bunkó srácoktól, akik mindenképpen meg akarják maguknak szerezni a lányt. Ez szerintem most sem lesz másképp.

Felöltöztem és próbáltam normálisan kinézni, hogy ha már az apukájánál nem is, de legalább az anyukájánál tegyek jó benyomást. A víztől begöndörödött hajamat kivasaltam, és elkotortam a szemem elől. Kinézetre hátha egy normális srácnak fognak tekinteni. Ezt csak remélni tudom. Amikor végeztem mindennel, átmentem Jess szobájába, ő pedig az ágyon ült rám várva.

- Mit gondolsz, apukád még megkedvelhet? – tettem fel egy megválaszolhatatlannak kinéző kérdést. Elém lépett, kezemet a derekán kulcsoltam össze, és közelebb húztam magamhoz, csak érezzem, hogy mellettem van.
- Talán. Mármint ha lesz ésszerű magyarázatod a törölközős jelentre, akkor biztosan. Tényleg, mit is akartál nekem mutatni? – pajkos mosoly jelent meg száján, tudtam jól, mire céloz, de ez esetben téved.
- Hmm, perverz hangulatunkban vagyunk ma? – én is elvigyorodtam ezen – Semmi komolyat, csak meg akartam kérdezni, hogy inget, vagy pólót vegyek-e fel. És ezeket akartam megmutatni. De te is a póló mellett döntöttél, nekem is ahhoz húzott inkább a szívem, szóval az maradt. De menjünk le, még magyarázkodni is kell ma. – egy kisebb csók után indultunk le a „csatatérre”, ahol a legnagyobb „harcomat” fogom vívni. Nem titok, hogy kivel: az apukájával. 

Normális dolog, ha az ember tenyere izzad, amikor ideges, ez megtörtént velem is. Lassan lépkedtünk le a lépcsőkön, pár másodpercet nyerve ezzel a felkészülésre. Lehet, túlreagálom, de nekem Jessica nagyon fontos, és nem akarom, hogy a családjában kiváltsam az ellenszenvet. „Lesz mit megbeszélni ezzel a lánnyal.” Hallottam a hangokat odalentről. Az, hogy nem tudnak rólam, nehezebbé tette a dolgomat. Leértünk a lépcsőn, elfordultunk jobbra, szembe a konyhával, ahol a család volt. Most vagy soha!

~Jessica~

Nem csak Eric izgult, én is. Nem is mondtam nekik, hogy összejöttem valakivel, és mit fognak szólni ahhoz, hogy egy popsztár. A szüleimnek pontosan megvan a véleménye az ilyen emberekről, de ezt a tényt próbálom megcáfolni azzal, hogy megismertetem velük a Barátomat. Amint bementünk a konyhába, ahol a többiek voltak, nagy csend lett, valószínű, hogy rólunk beszéltek. Szerencsére anya érezte, hogy mennyire ciki ez nekem, mindig tudta, hogyan érzek, és most ez nagyon jól jött. Odament Erichez, kezet fogott vele, majd bemutatkozott.
- Szia, én Jessica anyukája vagyok.
- Eric Saade, örvendek a szerencsének. - már ha az utolsó szó igaz. A rövid üdvözlés után apám elé lépett, aki arcmimika nélkül nézte őt. Láttam Ericen, hogy már eléggé zavarban van, kénytelen leszek valahogy segíteni neki.
- Sajnálom, hogy eddig nem meséltem nektek Ericről, de nem akartam telefonban elmondani, és egy hete, hogy összejöttünk, szóval még nem volt rá megfelelő alkalom. – magyarázkodtam.

- Semmi baj, most lesz elég időnk arra, hogy jobban megismerkedjünk Erickel. – mondta anya.
- De, az ebéd kész, ami már lassan az uzsonnába csúszik, szóval ne is várakoztassuk. – mondtam, majd a hűtőhöz léptem, hogy elővegyem a már kész ételeket. A csirke is lehűlt a pulton kellőképpen, így már az is ehetővé vált. A kis kóstolóból ítélve szerintem egész jóra sikeredett.
- Persze Jess, én nem vagyok fontos. – szólt anyáék mögül Tiffany. Komolyan az, hogy mögöttük állt, láthatatlanná tette számomra, amire még az alacsony termete is rásegített. Igaz, én sem vagyok nagyon magas, mindegy.
- Uhh, ne haragudj Tiffany. – melléjük léptem, majd bemutattam őt is Ericnek. – Eric, ő itt a húgom, Tiffany.

- Örülök, hogy megismerhetlek.
- Részemről a szerencse. – mondta a húgomnak, majd vele is kezet rázott.
- Vigyázz a nővéremre, mindannyian szeretjük. – kacsintott Ericre, mire ő elmosolyodott.

- Ne aggódj, óvni fogom őt mindentől és mindenkitől.
- Igaza van. – szólt közbe apa – Mindenkitől óvnod kell, talán még saját magadtól is. – szegény Eric kicsit ijedten nézett rá.
- Apa, ne csináld, kérlek! – tördeltem a kezem.
- Jól van, na, csak vicceltem, kedvelni fogjuk mi ezt a fiút! – mondta, majd „barátságosan” hátba veregette, mire Eric összeszorította az ajkait. – De tényleg ne hagyjuk kihűlni az ételt. – ezzel a mondattal mindannyian a konyhába indultak, én pedig Erichez léptem.
- Mondtam, hogy nem vészes.
- Hát persze, hogy nem! – egy puszit adott a homlokomra, majd folytatta – Csak éljem is túl. Még vagy két ilyen baráti üdvözlés apukádtól, és leszakad a tüdőm. – mosolygott - Gyere, menjünk. – kézen fogva indultunk mi is a többiek után. Mi is leültünk. Eric Tiffany mellé, én pedig anya mellé, Erickel szembe. A leves elfogyasztása csöndesen telt, majd amíg tálaltuk a másodikat, apa kérdezgetett Erictől.

~Eric~

- És mondd csak, Eric, most van valamilyen munkád? – tette föl nekem a családfő az első kérdést, ami után még érzéseim szerint nagyon sok lesz.
- Hát, vehetjük annak is, félig hobbi szinten űzöm.
- Ó, valóban? Mi lenne az? Fotózás, horgászás, talán a sport?
- Eric énekes, apa. – mondta Tiffany. Honnan…? Ismer engem?
- Szóval énekes. Híres énekes?
- Az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően minden európai országban is ismert vagyok. – erre egyébként van helyes válasz?
- Szép kis teljesítmény. – hát ezt inkább elismerésnek veszem. – És űzöl valamilyen sportot?
- Elmegyek egy vagy kétnaponta futni, és járok edzeni is. Régebben fociztam, de azt feladtam, és az éneklést választottam. 

- Foci. Azt én is szeretem. Mondhatni igazi fociőrült vagyok. - Nem hittem volna, de elég jól el tudtam velük beszélgetni, főleg a fociról.
- Eric, tudnál jönni kicsit segíteni? – hallottam meg Jess hangját a konyhából.
- Persze, megyek! – bementem a konyhába, ahol Jessica a sütit csomagolta ki. – Finomnak látszik. Mondd csak, a húgod honnan tud rólam? – ez most nagyon érdekelt.
- Hidd el, fogalmam sincs. Kérdeztem anyától, hogy nem-e ismerős a neved neki valahonnan, de azt mondta, hogy nem. Lehet megemlítette Tiffanynak, ő pedig megnézte a neten, fogalmam sincs. De, ahogy elnézem, nem baj, ha ismer téged, mert apával elég jól elvagytok a focival.
- Pontosan. – meg akartam csókolni, de a húga épp akkor jött be.
- Sziasztok! Beszélhetnék Jessica-val egy kicsit? – kérdezte, mire bólintottam, és kimentem.

~Jessica~

- Őszintén gratulálok a pasi választásodhoz. Szerinted vannak ilyen srácok San Franciscóban? Nincsenek. Komolyan mondom, itt fogok veled maradni. – elnevettem magam, majd átöleltem.
- Nem kell neked még pasizni, 14 vagy csak. – erre a mondatomra megsértődött arccal fordult el tőlem.
- Csak? Tudhatnád, milyen idősnek számítok én így. Mindegy, attól, hogy csak nyolcadikos vagyok, nem azt jelenti, hogy nem látom, melyik srác néz ki jól, és melyik nem. Hidd el, jól választottál. De amikor összejöttél vele tudtad, hogy énekes?
- Amikor megismerkedtünk, még ne, de aztán elmondta nekem, vagyis rájöttem, és ő kibővítette. De nem igazán zavar. Próbálunk úgy együtt lenni, hogy ne vegyenek észre a riporterek, vagyis a házban vagyunk. De ha már ilyen tapasztalt vagy pasi-téren, neked van már kiszemelted?
- Most miért kell velem úgy beszélni, mintha kis 10 éves lennék? Komolyan, mindenki annyinak néz a családban. Májusban leszek 15, akkor is így fogsz beszélni velem?
- Oké, bocsi, de nekem akkor is a hugicám maradsz. De szerintem menjünk vissza, mentsük meg Ericet, ha netán bajba került volna. – mondtam, majd amint visszaértünk, kezemben a tálcával, amire sütiket tettem, meghallottam egy kérdést apától.
- És mi volt az a törölközős jelenet a fürdőben? – szegezte egyből Ericnek, aki elsőre szólni nem tudott, csak meglepődve, segítségkérő tekintettel nézett rám, amint odaértünk.

19 fejezet

Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem a frissel, de az ihlet, ami elhagyott, most visszatért hozzám, így újult erővel kezdek ismét az írásba. Ez egy kicsivel hosszabb fejezet lett, próbállak most kárpótolni titeket a sok késés miatt, remélem pár hosszabb rész után sikerül majd. ;)

Már csak egyetlenegy kérést intéznék felétek: kérlek titeket, írjatok véleményt, hogy tudjam, milyenre írtam, és ha nem jó, akkor majd javítok rajta!

Kellemes olvasást! :)

Csók és még egyszer nagyon sajnálom a késést.

Azt hiszem, fél órát beszélgettem anyával, mert közben odaadta apának is a telefont és még pár szót beszéltem Tiffanyval is, így eltelt az idő. Bevallom, már hiányoztak kicsit, pedig már majdnem 3 hét is eltelt az utazásom óta. Brooke sajnos csak két szabadnapot tud kivenni ebben a félévben, és ebből most csak egyet használ fel, a másik marad szükség esetére. Kíváncsi leszek, hogyan fogadják a szüleim Ericet. 

~Vasárnap este~

A szombat délutánom és a mai nap is nagyon unalmasan telt, Eric nélkül nem volt az igazi. Beszéltem vele telefonon kétszer, de akkor is csak pár percet, mert vagy próbája volt, vagy koncertje, és így nem jutott sok idő erre. Nem is meglepő a koncertáradat, elvégre hétvége van. Nem említettem neki a szüleim látogatását, majd holnap. Holnap, amikor végre hazajön…

~Hétfő reggel~

- Woaw. – ez volt az első reakcióm, amikor belenéztem a hűtőbe. Üres volt, na, nem teljesen, de ezt a „pár” dolgot már nem is nagyon kellene figyelembe venni.
- Mi az? – lépett mellém Brooke, majd amikor ő is tapasztalta a nem éppen telt hűtő látványát, ugyan ez volt a reakciója. – Nos, akkor el kell menned, bevásárolni.
- Oké, de te nem akarsz jönni? – kérdeztem, elővéve a tárcát a szekrényből.
- Sajnos nem, dolgozok, rémlik? Különben is a szabadnapot John csak holnapra adta ki. De legalább akkor egy egész napot itthon lehetek, és majd segítek kimenteni Ericet. Apropó, elmondtad már neki? – levette a pulóverét a fogasról.
- Nem, még nem. – húztam el a szám.
- És akkor mégis mikor fogod neki elmondani? Ma jönnek a szüleid, nincs sok idő erre. Vagy meglepetésnek szánod? – mosolygott.
- Hát vehetjük annak is. Feltéve, hogy örülni fog-e neki, bár azt kötve hiszem. Gondolj csak bele, alig van egy hete, hogy járok vele és már megismerkedik a szüleimmel, de máskor meg nem tudom bemutatni nekik, csak ha eljön velem San Franciscóba, amit viszont kétlek, szóval maradt a mai nap. – az utolsó mondatomnál kiléptünk az ajtón, majd Brooke bezárta és nekem adta a kulcsot. 

- Most megyek, de szerintem haza fogok érni, mire a szüleid is ideérnek. Tudsz vezetni, ugye? – bólintottam – Remek, akkor te mész értük a reptérre. Sok sikert! Szia! – elköszönt és már indult is. A bolt az ellenkező irányban volt, így két irányba mentünk. Nem volt nagyon hideg, de melegnek sem volt mondható, így a pulcsi kellett annak ellenére, hogy nyár van. A vékony sálat a nyakam köré tekertem, megigazítottam és úgy folytattam az utamat. Igazából még nem voltam a boltban, nem vagyok benne biztos, hogy mindent meg fogok találni. Egyáltalán mire lesz szükség? Hát ez remek, még egy listát sem írtam össze. Megfordultam, de már az első lépésnél beleütköztem valakibe, aki szerencsésen megállt a lábán. Nem néztem rá, csak egy halk ”Bocsánat” szó után tovább mentem.
- Egy nap alatt ennyire megváltoztam? – szól utánam a mára már annyira kedvessé vált hang. Megfordultam és Eric állt mögöttem. Megöleltük egymást, majd egy csók után megkérdezte: - Egyébként hova olyan sietősen? – villantotta szexi mosolyát.

- Hát a boltba mentem volna, csak nem írtam listát, így vissza akartam menni. elkísérsz? – kérdeztem.
- Hmm… nem is tudom. Olyan fáradt vagyok, bár ha kárpótolsz a nagy bevásárlás után, akkor megeset, hogy elkísérlek.
- Szuper! De menjünk vissza, mert egy lista kell a megvásárolandó dolgokról. Egyébként készen állsz rá? Tudom, hogy a férfiak mennyire utálnak vásárolni, és itt elidőzünk egy darabig, főleg mert… - itt elhallgattam.
- Főleg mert? – vonta fel szemöldökét.
- Mert jönnek hozzánk… Vendégek.
- Aha, vendégek. És meg is tudhatnám, hogy kik ezek a vendégek? Fontos emberek? – kérdezősködött tovább. Most kell elmondanom neki. Biztos, hogy váratlanul fogja őt érni, de mégsem tarthatom titokban, elvégre, ha megérkeznek a szülők, még rosszabb reakciót váltana ki belőle.
- Azaz igazság, hogy eléggé fontos emberek. Számomra nagyon fontosak. – sürgető tekintetét látva folytattam – A szüleim. – becsuktam a szemem, majd kinyitva az egyiket figyeltem Eric arcát, vajon hogyan reagál az előbbi kijelentésemre.

- A szüleid. – ismételte meg az utolsó mondatomat. – Ez most komoly? Miért nem említetted a telefonba?
- Összesen beszéltünk kétszer, akkor is sietned kellett. Ilyen hírt nem lehetett csak úgy futtában elmondani.
- És te be akarsz engem mutatni. Nem gyors ez egy kicsit? Elvégre még csak egy hete, hogy együtt vagyunk, és…
- Nézd, tudom, hogy váratlanul ért, de ne borulj ki ennyire. Tudom, hogy gyors, de a legközelebbi alkalom már csak 2 hónap múlva lesz, az is akkor, amikor visszautazok San Franciscóba, és kétlem, hogy velem jönnél. De tudod mit? Nem is fontos. Megfordultam, majd elindultam sietős léptekkel a ház felé. Miért válaszolt ilyen hangnemben? Elhiszem, hogy meglepte a szüleim látogatásának a híre, de tényleg nem kellett volna így viselkednie. 

- Jessica, várj! – kiabált utánam, de gyorsabbra vettem a tempót. A végén már futva érkeztem a házhoz, gyorsan előkotortam a kulcsokat és kinyitottam az ajtót. Berontottam, majd nekidőltem, hogy ne tudjon bejönni. Hallottam, ahogy Eric már ököllel veri az ajtót, de nem engedtem be. A lábam nem volt elég erős ahhoz, teljes támasztást nyújtson, így nem is tudtam sokáig tartani az ajtót, mert Ericnek sikerült bejutnia. Amint belépett, az ajtó becsukódott, én pedig lecsúsztam. Leguggolt elém.
- Nézd, sajnálom, oké? Csak kicsit váratlanul ért, hogy a barátnőm szülei megérkeznek és… őszintén, kicsit félek még ettől a találkozótól, de ez szerintem érthető, nemde? Elvégre, nekem fontos az, hogy jó benyomást keltsek a szüleidnél, és ha ilyen hirtelen jön minden, akkor nem tudom majd kigondolni előre, hogyan üdvözlöm őket, hogyan viselkedjek, elvégre a szüleid, és nem csókolgathatlak minden percben, ugye? – itt elnevettem magam, majd felálltam, vele szembe.

- Én is sajnálom, de tényleg nem lesz már más lehetőség a találkozásra, csak ha eljössz velem San Franciscóba, amit nem tehetsz, elvégre egy popsztár vagy, akire itt számítanak, Svédországban. Hidd el, engem sem ért éppen a legkellemesebben a hír, amikor anya felhívott, de nem mondhattam azt neki, hogy ne jöjjenek, mert már nekem is kezdenek hiányozni, és… - a további mondandómat egy csókkal fojtotta belém, majd felemelt, lábamat a derekán fontam össze. Vad csókból szenvedélyes lett, majd gyengéd, a végén pedig már csak apró puszik váltották egymást. – Látom, nem haragszol. – mosolyogtam.
- Rád soha. És mikor jönnek a szüleid? Csak azért kérdezem, mert tudni akarom, mennyi időm van még hátra… – ez a mondat meglepett, de gyorsan hozzátette – a felkészülésig.
- Attól függ, melyik géppel tudnak jönni. ha a korábbival, akkor már háromkor odaérnek a reptérre, ha nem, akkor csak ót órára. De úgyis telefonálnak majd, ha nemsokára ideérnek, én pedig szólni fogok neked, hogy ne izgulj. – felnevetett. – És mi a terved délutánig?

- Van még 4 óránk, ha a korábbi géppel jönnek, szóval… - az utolsó szót már ajkaimtól pár milliméterre mondta. Amint felemelt, a lábammal átöleltem a derekát, és hagytam, hogy a nappaliba vigyen, a kanapéra. Testemet leszorította az övével, majd egy forró csók után felállt rólam, és mosolyogva mondta: - Szóval el kell mennem, lezuhanyozni, mert Malmöben nem volt idő. 

- Ki engedte meg a zuhany használatát? – játszottam a dívát.
- Ugyan, hölgyem, csak zuhanyozhatok, nem? 10 percet venne igénybe az egész. Vagy valami másra gondolt, talán? – jött pimasz mosollyal az arcán közelebb.
- Vásárlásra. Ugyanis a bevásárló lista miatt jöttünk haza, emlékszik? – idéztem fel a 10 perccel ezelőtt történteket, azonban ez őt nem igazán hatott meg, egyre csak közelebb jött, amikor az orrunk már összeért, elnevette magát, majd mondta.
- Igaza van kegyednek. Akkor egy gyors vásárlás után szóba jöhet egy kis szórakozás?
- Ha kiérdemelte. – mondtam, majd felálltam és a konyhába, a hűtőhöz véve az irányt Eric írta, mit kell majd vennünk, én pedig diktáltam a recept hozzávalóit a könyvből. Meglepődve figyeltem, hogy valóban csak kb. a fele kell, amit hamar be fogunk szerezni. 

Eric egy sálat kötött a nyakába, felvette a napszemüvegét, és már indultunk is. Az utca ki volt halva, nem sokan sétálgattak, autók attól függetlenül ugyanúgy mentek. Beérve a boltba előkaptam a kis cetlit, és felolvasva a megvásárolandó termékeket, kutattunk a sorok között. Nem tudom, Ericnek honnan jutott eszébe egy olyan őrültség, amit ott csinált. Igazából nem is őrültség, de azért kicsit aggódtam.
- Rendben, akkor a legközelebb a pezsgő van. Egy üvegre lenne szükségünk. – mondtam, majd rápillantottam Ericre, aki engem nézett folyamatosan, nem törődve senkivel, aki előttünk volt, csak tolta maga előtt a bevásárlókocsit. – Eric, inkább előre nézz, neki fogsz menni az üvegeknek. – mutattam előre, ahol a sor vége volt, a polcokon pedig pezsgők, borok, pálinkák, szóval minden, ami üvegbe volt zárva. – Eric, neki fogsz menni. – és ő mégis engem nézett, gyorsan sétáltunk, mert sietnünk kellett, ezért féltem, hogyha nekimegy a polcnak, leborul minden ital. Már nem volt sok hátra. – Eric, jézusom, neki fogsz menni! – próbáltam előrefordítani az arcát, de ez sem, ahogy a megállítás sem járt sok sikerrel. Amikor már csak alig 20 centi volt a kocsi és a polc között, hirtelen megállt, és nevetve nézett előre. – Elvagy? – nevettem én is vele együtt.
- Olyan szépet láttam, hogy nem tudtam levenni róla a szememet. – erre a mondatára nem szóltam semmit, csak elpirultam, legalábbis úgy éreztem. – Na, gyere ide, ne aggódj annyit, láttam, hogy milyen távol vagyunk az italoktól. – mondta, majd megcsókolt. Gyorsan kiválasztottuk az Eric szerint legjobb pezsgőt, továbbmentünk, és amikor végeztünk, elindultunk haza. 

A boltban mindent megvettünk, ami a listán szerepelt, majd két szatyorral, amiknek cipelését Eric magára vállalta, tértünk vissza. A szakácstudomány kisebb részleteit eltanultam Brooke-tól, így már rossz nem sülhet ki egy kis főzőcskézésből. Amikor elkezdtük, már fél 12 volt, ebédre nem leszünk készen, csúszni fogunk, de az most a legkisebb probléma, amit figyelembe sem kellene vennünk.  Ericnek odaadtam James kötényét, majd nekiláttunk a főzésnek. 

 Fél kettőre végeztünk is, amikor a telefonom SMS-t jelzett. Anya volt az.
„Szia, kicsim, elértük a korábbi gépet, nemsokára ott is leszünk! Szeretünk! Anya”
- Eric, már csak két órád van hátra, mert – mondtam mosolyogva, miközben egy kis hatásszünetet tartottam – anyáék már a gépen vannak.
- Huh, oké. Ugye apukád nem az a szigorú fajta? – reménykedve pillantott rám, de nem akartam hazudni neki, apa ugyanis nagyon megnézi magának a srácot, akit hazaviszek. Eddig két barátom volt, akiket be is mutattam nekik, de nem volt a legszívélyesebb fogattatása.
- Hát, hazudni nem fogok, aggódik értem. Ennyit mondok.
- Szóval szigorú. - mondta, mint aki minden reményét elvesztette ez ügyben.
- Hidd el, kedvelni fog. Csak az a fő, hogy szereti a focit, ezt ne felejtsd el, és én is megemlítem neki, hogy régebben fociztál.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. – egy csókkal jutalmazta a kis információt. – De én most elmegyek lezuhanyozni, mert már komolyan hiányzik. Nemsokára jövök, és kihasználhatnánk azt a kis időt, ami még háromig marad. – egy pimasz vigyor után adott egy puszit a homlokomra, majd felment a fürdőbe. 

Amíg Eric zuhanyozott, én átöltöztem, amikor kopogtattak az ajtón. Kinyitottam, és hatalmas meglepetés ért. Mindenkire számítottam, csak azokra az emberekre nem, akik előttem álltak, fülig érő mosollyal az arcukon.
- Apa, ti…? – meglepődtem. Nagyon váratlanul ért, azt mondták, hogy háromra érnek ide, ha a korábbi gépet elérik, mégis ott voltak fél kettőkor az ajtóban.
- Csak egy kis meglepetést akartunk okozni, de ahogy látom, sikerült. – a mondat végén szorosan megöleltem mind hármójukat, majd beinvitáltam őket az ajtón. – Remélem nem baj, de már nem bírom ki. Gyorsan megkeresem a WC-t, már a repülőn alig bírtam, mindjárt jövök. – mondta apa, majd felment a lépcsőn. Először le sem esett, de amikor észbe kaptam, hogy Eric zuhanyozik, gyorsan felszaladtam a lépcsőn, de már késő volt, apa a nyitott ajtóban állt Eric előtt, akit csak egy törölköző takart.

~Eric szemszöge~

Lépéseket hallottam, és csak Jessica lehetett.
- Gyere, kicsim, mutatnom kell valamit. – a derekam köré csavartam egy törölközőt, és úgy vártam Őt. Azonban hatalmas meglepetés ért, amikor kinyílt az ajtó és nem Jess nyitott be rajta, hanem egy férfi. Az édesapja volt. – Ó, öhm… - zavarban voltam, nem tudtam mást kinyögni. Ekkor azonban mentőövként hatott az, hogy Jess lépett be.
- Apa, te mit keresel itt? A WC a másik fürdőben van. – mondta. Látszólag ő is zavarban volt.
- Csak hallottam, hogy… Ő kiabált valamit ki, amit nem igazán értettem, így hát bejöttem és egy szál törölközőben találtam. Szép, mondhatom.
- Nem, uram, félreérti… - kezdtem, de leintett, majd ki is ment a fürdőből. Hát, az első benyomásnak annyi. Deja vu érzésem támadt. 

- Én inkább most lemegyek. – mondta, ezzel ki is ment a fürdőből, Jess pedig lehajtott fejjel, jött elém. Ha ez neki kínos volt, én mit mondjak?
- Ne feledd, apa focirajongó. – megveregette a vállam, majd távozni készült, de megfogtam a csuklóját.
- Igaz, hogy már csak javítani tudok a helyzeten, ami nehéz lesz, ezért kérem ki a tanácsodat. Mégis mit vegyek fel? Kalapot gondolom ne. – mosolyogtam, mire ő is derültebb lett.
- Szerintem az a nadrág – mutatott a polcra dobott ruhadarabra – megfelel és egy póló. Nem kell túlzásba vinned, nem ünnepi alkalom, nyugi. – egy puszit adtam az arcára, majd kiment, hogy felöltözhessek. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan fogom rendbe hozni az eléggé siralmas helyzetemet.