18. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a következő fejezetet, igazából nincs is mit mondanom, csak kellemes olvasást kívánok! :)
Puszii

- Mizujs, csajszi? – kezdte Brooke, amint beszálltam az autóba.

- Semmi különös. Eric elutazott egy napra Malmöbe és ha minden jól megy hétfőn délutánra már itthon is lesznek. – meséltem el unalmas hangon, mintha ez olyan természetes lenne. Eric életében talán az, de az enyémben nem. Igaz, hogy így összegezve másfél napról van szó, de addig se fogom látni. A kapcsolatunk olyanná vált, mintha már ősidők óta ismernénk egymást, mintha a szerelmünk – amit mostanra már mondhatok így – évek óta tartana, pedig nem, és mégis érzem a hiányát. 

- És még mik történtek az elutazás előtt, hmm? Tudhatok róla? – sejtelmesen mosolygott, ami azt is tükrözte az ő szemében, hogy addig úgysem fog békén hagyni, amíg el nem mesélek neki mindent nagyon részletesen. Igen, ez az én unokanővérem, akit így is imádok.

- Hát… koncertezett, én pedig végignéztem, az utolsó szám után pedig egyből az öltözőjébe mentem… - itt azonban abbahagytam a mondatot. Nem lett volna szabad felhoznom az öltözőt, hiszen akkor egyből elterelem a témát az újságírókra, Molly-ra, azt, amikor kettesben voltunk, azt, amikor megzavartak és végül a búcsúzást.

Igen, ahogy sejtettem, mindent töviről-hegyire el kellett mesélnem neki, azonban ügyesen kicseleztem, hogy ne hozódjon fel a kis csókcsatánk. Helyette inkább Eric tusolását használtam mentsvárnak.

- Egyébként anyukád keresett. Mivel téged nem tudott elérni, hívott engem, én pedig mondtam neki, hogy koncerten vagy.

- Uhh, tényleg, megígértem neki, hogy legalább hetente egyszer felhívom, hogy mégis mi a helyzet. Az ittlétem során még csak egyszer beszéltünk. És mit mondtál neki, kivel vagyok? – kérdeztem kíváncsian.

- Igazság szerint, azt mondtam, hogy az egyik barátoddal. Nem gondolod, hogy el kéne neki mesélned, hogy bepasiztál?

- Bepasiztam? Hát, mondhatjuk így is. De lehet, el fogom ma neki mondani, amint hazaértünk. – az út további része nem igazán telt beszédesen, elmesélte, hogy James is hívta már egy párszor. Neki minden jól megy odakint, volt néhány konferencia, ahol elég sikeres beszédeket adtak elő a főnökével együtt. Johnról is beszélt, hogy már nem annyira szigorú, szerencsére már nem ad annyi papírmunkát, de sajnos Chelsea még mindig otthon van, így az ő munkáját átadták Brooke-nak. Erős, terhelhető nő, szorgalmas és mindig összpontosít arra, hogy a lehető legjobb munkát adja ki a kezéből. Igaz, most nehezebb, de most is sikeresen túlteszi magát minden problémán.

Amint hazaértünk, az utamat egyből a nappaliban lévő kanapéhoz vezettem, ahova leültem és csörgettem is anyát. Igazából nem tudtam, hogyan hozakodjak fel neki, hogy már van valakim. Aki nem is egy átlagos ember, hanem egy popsztár, aki egész Európa szerteismert. Igen, ez a tény megnehezíti majd a beszámolómat. Kétszer kicsengett, aztán beleszólt a számomra legkedvesebb hang.

- Szia, kicsim, régen beszéltünk. – kezdte anya, akinek hallatszott az öröm a hangjában. 

- Szia, anya. Igen, mondta Brooke, hogy próbáltál hívni, de ki voltam kapcsolva. Amúgy is terveztem, hogy felhívlak. – kezdtem a körítést.

- Tényleg, milyen koncerten is voltál? – hát a tervem nem vált be.

- Egy svéd énekes koncertet adott, arra mentem el. Mellesleg, mielőtt kérdeznéd, nem egyedül voltam. Jött velem… - itt pár másodperc kiesett, aztán ismét folytattam, de nem tudtam kimondani neki az igazságot – az egyik barátnőm, akit itt ismertem meg. Rachelnek hívják. 

- Na, akkor örülök, hogy már barátokat is szerzel. – komolyan olyan volt most, mintha egy újlány lennék az iskolában, aki barátkozni próbál, de nem jár sok sikerrel, azonban a végére mégis akadnak olyanok, akikkel szoros barátságot köt. – És van már valaki, aki… megfogott? – anyák… Igen, itt az idő, hogy elmondjam, járok valakivel, aki nem is akárki.

- Háát… - elhúztam a magánhangzót, ezzel jelezve, hogy nem igazán akarom folytatni, reméltem, ennyiből mindent megtud. 

- És a nevét elárulod? – kérdezte, már mindent sejtve.

- Nos, lehet ismerős lesz a neve, Ericnek hívják. Eric Saade.

- Sajnálom, de nem ugrik be, hogy valahol láttam volna már. Miért kellene ismerősnek lenni-e?

- Öhm, nem fontos, csak hittem, hogy ismered. Egyébként mi újság otthon? Tiffany jól viselkedik? – Tiffany, a húgom, most nyolcadikos, de ha nem ismerném, 16-nak saccolnám a korát. Aranyos, kedves, értelmes és okos lány, elég jó viszonyban vagyunk, a problémáinkat megbeszéljük egymással. Voltak olyan alkalmak, hogy éjszakánként átjött hozzám, mert zokogtam, és a köztünk lévő fal nem éppen a legvastagabb, így áthallatszott. Átjött és megvigasztalt.

- Tényleg, most jut eszembe. mit szólnál ahhoz, ha meglátogatnánk titeket? Apáddal és Tiffanyval megbeszéltük, és így 4 szabad napot csináltunk magunknak a naptárban, amit arra fogunk használni, hogy kiutazunk hozzátok. Már hiányzol mindenkinek itthon. – az utolsó mondatot olyan kedvesen mondta.

- Persze, nagyon örülnék neki. Majd elújságolom Brooke-nak is a nagy hírt. És amúgy mikor jönnétek? – elővettem egy tollat és egy papírt, készültem lejegyezni a dátumot, és hogy el ne felejtsem, ki is akasztom a falamra.

- Mivel ma szombat van. így az összepakolást is figyelembe kell vennünk, ezért úgy döntöttünk, hogy hétfőn. Ki tudnátok jönni értünk az autóval? – el sem hiszem, hogy pont aznap, amikor Eric is hazajön. Annyi igaz, hogy ők délutánra érnek vissza Malmöből. – Persze. És hány órakor menjünk ki a reptérre?

- Tekintetbe véve, hogy elég messze van. így mi délelőtt indulunk. Szerintem délután négy vagy öt órára már ott is leszünk. – nem tudom pontosan, Eric-ék mikorra érnek vissza, de nagyon remélem, hogy még előttük. Be szeretném mutatni őt a családomnak, de úgy, hogy ne érje váratlanul, hogy anyáék is itt lesznek a házban. Remélem, hogy ott hamar végeznek, így még felkészíthetem a rá váró nagy találkozóra.