Harmadik dííj ^^

Sziasztok!
El se hiszem, de már a harmadik díjamat kapom! Nagyon szépen köszönöm Lexxi*-nek. :)

Szabályok

1. Tedd ki a logót a blogodra!

2. Köszönd meg annak akitől kaptad!

3. Írj magadról 5 dolgot!

4. Küldd tovább 5 embernek!

5. Értesítsd őket a díjazásról!

5 dolog rólam: 

- Nyolcadikos vagyok, elég jó jegyekkel :D

- Magyarok közül nagyon szeretem Kasza Tibit, a Hooligans-t. :)

- Éppen egy könyvet tervezek írni, amit persze csak én fogok olvasni. :D

- Terveim között szerepel, hogy kiutazzak Svédországba ( :D ) vagy Amerikába.

- Van, amikor bepörgök és olyankor elég sokat szoktam beszélni, de nem tehetek róla, csak úgy ömlik belőlem a szó. :D 

5 blog:

Lexxi*
ági
Myka 
MyDream
Lauren

14. fejezet

Sziasztok!

Hát itt is van a 14. fejezet, kellemes olvasást! Tudom, hogy tegnapra ígértem, de közbejött valami, így nem tudtam hozni, de itt van és még hozzá is írtam pár mondatot. Remélem tetszeni fog! :)

Puszi!

Beléptem a már jól ismert ajtón. Levettem a pulcsimat, amit Eric el is vett és felakasztotta a fogasra.

- Nem vagy éhes?  - kérdezte végül, pár percnyi szünet után.

- De, egy kicsit. – válaszoltam. Kinyitotta a hűtőt, majd belenézett. Én is mellé léptem. A lasagne mellett döntöttünk, de mivel otthon nem volt oregánó, bazsalikom és olíva olaj, így hát ez az ötlet ugrott.

- Tudod, lehet nem lesz olyan egyszerű vacsit csinálni, mint gondoltam. – mondta mosolyogva Eric. – Mit szólnál egy egyszerűbb ételhez?

- Például?

- Imádom a tojásos-sajtos melegszendvicset. Nem tudom, te szereted?

- A melegszendvics a 3. helyen áll a képzeletbeli listámon. Az egyik kedvenc. – mosolyogtam. Hozzá is láttunk az elkészítéséhez. Hamarabb készen lett, mint gondoltunk volna. Még sosem csináltam, mert eddig mindig megvettem. Nem jutott még eszembe, hogy talán ilyet is ehetnék a sok müzlin kívül. Szinte már megszállottja lettem a müzlinek.

A vacsorának mondható szendvics nagyon finom volt, és ez Eric érdeme. Nagy részét ő csinálta. Vacsora közben nem szóltunk egy szót sem. Kimentem a konyhába kezemben a két tányérral és gondolva egyet, elmostam mindkettőt. A kezemet megtöröltem, és amikor megfordultam, Eric izmos mellkasába ütköztem. Kezét derekam köré kulcsolta és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.

- Tudod, most készültem zuhanyozni, és ha végeztem, lesz egy meglepetésem. – kacsintott, majd bement a fürdőbe, de mielőtt bezárta volna az ajtót, még ezt mondta. – Csatlakozhatsz is, ha akarsz. – pimaszul mosolygott.

- Inkább kint megvárlak. – még egy mosolyt küldött felém, azzal bezárta az ajtót. A jól ismert nappaliból kilépve lassan haladtam a folyosón, nézelődtem. Egy ajtó nyitva volt, gondoltam benézek. Valószínűleg a hálószobába léptem be, mert volt egy nagy franciaágy, két oldalán egy kisebb éjjeliszekrénnyel. A fal fehér és sötétlila színű volt, rajta néhány kép. Szintén tájkép. Az ággyal szemben a szoba másik végében TV volt, alatta egy kisebb, mellette pedig egy nagyobb szekrény. Az egyik sarokban egy bőrfotel volt, az egyik karjára pedig ruhák voltak kirakva. Biztosan Eric tette oda. Nagyon kényelmesnek látszott a fotel, így beleültem. Olyan kellemes volt, ha hazamegyünk, be kell szereznem egy ilyet. Nem telt el 2 perc sem, a szemem leragadt és el is aludtam.

~Eric~

Siettem kicsit a zuhanyzással, a hajamat sem igazítottam meg, csak megtöröltem. Derekam köré csavartam egy törölközőt és indultam a ruhákért, amit a szobában hagytam. Siettem, hogy felöltözzek, de majdnem elcsúsztam, szerencsére a kezem megtapadt az ajtó szélén, de a törölköző félig lecsúszott róla, így azonnal vissza is tekertem a derekamra. Benéztem a konyhába, de Jess nem volt ott. Biztosan körbenézett. A nappaliban sem volt, így hát a hálószoba maradt. Benéztem és ott aludt a bőrfotelben. Nem akartam felébreszteni, így halkan elvettem a ruhákat, kimentem és lassan becsuktam az ajtót.

Bementem a fürdőbe átöltözni. Amikor végeztem, ránéztem az órára, ami fél 11-et mutatott. Nem is csodálkoztam azon, hogy Jessica elaludt. Nem akartam felkelteni, de nem aludhat a fotelben, így halkan visszamentem a szobába. Gyengéden megráztam a vállát, mire felkelt és megtörölte a szemeit.

- Sajnálom, csak leültem kicsit… - megcsókoltam, belefojtva a szót.

- Nincs mit sajnálni. Fél 11kor én is elaludnék. – mosolyogtam – De gyere, aludj inkább az ágyban, az sokkal kényelmesebb.

- Ha nem haragszol, akkor én is lezuhanyoznék. – húzta el a száját.

- Ja persze. Adok neked egy felsőt, amiben aludhatsz. – odamentem a szekrényhez, kivettem a fiókból egy fehér trikót és odaadtam neki egy puszi kíséretében. Egy „köszönöm” pillantás és egy mosoly után indult is a fürdőbe. Gondoltam megvárom, míg visszajön. Lefeküdtem az ágyba, és alvást szimuláltam. Kíváncsi voltam Jess reakciójára.

~Jessica~

Amikor végeztem a zuhanyzással, ami felüdített – jellemző, hogy ez után nem tudok elaludni – felöltöztem, felvettem a fehér trikót, ami kicsit nagy volt rám, de egész megtetszett, majd kiléptem az ajtón. A nadrágomat és a felsőmet a kezemben vittem vissza a szobába. Amikor beléptem, láttam, hogy Eric alszik. Annyira aranyos volt, nem bírtam ki, így letettem a ruhát a fotel karjára és bebújtam az ágyba Eric mellé. Az oldalán feküdt felém fordulva, angyali arcára mintha egy kis mosoly is kiült volna. A haja félig megszáradva kócolódott össze. Nem hagyhattam ki, gyengéden bele is túrtam, amire kicsit megmozdult, így vártam, hogy talán felkel, de nem. Kezem arcára kalandozott, egyszer végigsimítottam az egyik oldalán. Amire végképp nem vártam, az az, hogy megszólal.

- Ennyire szeretsz hozzám érni? – kinyitotta a szemét, majd felült.

- Szükségesnek éreztem. De te hogy-hogy nem alszol?

- Nem tudtam elaludni és amúgy is meg akartalak várni. – mosolygott – Ééés kíváncsi voltam. – kacsintott.

- Mire voltál kíváncsi? Arra, hogy mit fogok csinálni?

- Igen. És bevallom, elviseltem volna még a simogatást, csak nem akartam, hogy lefeküdj. Amúgy álmos vagy? Mert ha nem, akkor nem muszáj aludnunk.

- Öhm, nem. Nem vagyok álmos. A hideg zuhany teljesen felüdített és azt hiszem aludtam kb. 5 percet a fotelben. Ennyi nekem általában elég ahhoz, hogy egy kis időre kimenjen az álmosság a szememből. És mit terveztél így éjszakára? – egy féloldalas mosoly kíséretében mondta:

- Vetkőzős póker? – erre felvontam a szemöldököm, majd válaszoltam.

- Így? Ketten? Nem lenne sok meglepetés benne. – nevettem.

- Hát, ha kell, felhívom Alexéket. De csak vicceltem. Amúgy nem tudom, mit csinálhatnánk. – mindent sejtető vigyor ült ki az arcára, majd közelebb húzott magához, és egy rövid csókot nyomott ajkaimra. – Tudod, örülök, hogy így alakult. De oda kell adnom. – kérdőn néztem rá.

- Mit is? – erre felállt az ágyról, odament a szekrényhez, ahova a pulcsiját akasztotta be, majd kivett valamit a zsebéből. Amikor közelebb hozta, akkor ismertem fel. A ház kulcsai. Szem forgatva vettem el a kezéből. – Ezt mikor vetted el?

- Amikor a próbán odaadtam neked a táskát. Sajnálom, de muszáj volt. – ártatlanul mosolygott.

- Persze. Mindegy, azért örülök, hogy mégsem veszett el. De remélem, tudod, hogy ezért még kárpótolnod kell. – egy hangos sóhaj után azt mondta:

- Mi lenne, ha holnap eljönnétek a koncertemre?

- Hát, már a jegyek nálunk vannak, szóval amúgy is elmentünk volna. – mosolyogtam – Valami mást kell kitalálnod.

- Igen, eddig csak a koncertről volt szó. De mi lenne, ha a fellépés után az öltözőmbe jönnél? Ott jobban el tudnánk ütni az időt. Elég jó társaság tudok lenni. – mélyen belenézett a szemembe – Akkor benézel majd az öltözőmbe?

- Még nem tudom. – mosolyogtam – Talán. – kacsintottam, mire ajkaimra, majd ismét a szemembe nézett és egy vadabb csókban forrtak össze ajkaink.

Kezét becsúsztatta a trikó alá, a hátamat kezdte simogatni, ahol érintette bőrömet, égetett. Vágytam rá mindennél jobban, de tudom, hogy ez még nagyon korai lenne. Azonban arra a pár percre az agyam teljesen kikapcsolt. Csak érezni tudtam nem pedig tisztán gondolkodni. Eric hátradöntött az ágyra, majd a trikóm alját kezdte felhúzni, amikor megfogtam a kezét.

- Tudod… ez most még nem menne nekem. - leszállt rólam, majd mellém feküdt.

- Megértelek, ne haragudj. - egy puszit nyomott a homlokomra, majd hozzátette. – Szerintem aludjunk.

- Igen, jó ötlet. – az oldalamra fordultam, mire ő átölelt és kezét összekulcsolta az enyémmel. Nem sok kellett ahhoz, lehunytam a szemem és pár percen belül aludtam is.

6000 *.*

Sziasztok!

Hát elértük a 6000 kattintást, aminek teljes szívemből örülök! Imádlak Titeket! :)

A frissel kapcsolatban ma estére már hozom is a következőt, és lehet, - de csak LEHET - hogy holnap pedig hozok még egyet. (Már csak a látogatók száma miatt is ;) )

Tényleg nagyon örülök, hogy ennyien olvassátok a blogomat, nagyon szeretlek Titeket, Ti vagytok a legjobbak! :)

Puszi!!!

13. fejezet (2. rész)

Elbambulva néztem ki az ablakon, láttam az elsuhanó fákat, oszlopokat és a felgyülemlett viharfelhőket. Elég sötétek voltak, így biztos voltam benne, hogy vihar lesz. Eric hozzáért a kézfejemhez, így kizökkentett a nézelődésből, jelezve, hogy megérkeztünk.

-Itt vagyunk. – mosolygott. Kiszállt és átsietett az én oldalamra. Addig én kicsatoltam az övem és elvettem a hátsó ülésről a táskámat. Eric kinyitotta nekem az ajtót. Karját derekam köré fonta, így vezetett be az ajtón. Amint átléptem a küszöbön, a lila és a fehér szín kombinációjával találkoztam. A legtöbb tárgy lila, fehér vagy éppen fekete színű volt. Egy szobába vezetett Eric, ami valószínűleg a nappali volt. Középen volt egy fehér szőnyeg, azon egy sötétszürke kanapé előtte egy kis dohányzóasztallal. A sarokban egy kandalló díszelgett.

–Én most elmegyek, gyorsan lezuhanyozok, addig nézz csak körül, érezd magad otthon. – azzal be is csukta maga mögött az ajtót. Egy perc után hallottam, ahogy kinyitotta a vizet. Szétnéztem a szobában. A fal fehér színűre volt festve, néhány tájkép is díszítette. A polcokon vagy asztalokon orchideák voltak, fehér és lila színben. Nagyon harmonikus volt.

Leültem a kanapéra, és csak nézelődtem. Csak pár percig járathattam a szemem a bútorokon, majd felálltam és kisétáltam a teraszra. Még most is nagy volt a forgalom Stockholmban, bár ezt nem is csodálom. Nem tudom pontosan, hogy miért, de eszembe jutott Sam. Miért választotta azt a lányt, akinek csak kb. 2 hétre kell majd? Nem is igazán érdekel. Ha nem így lett volna, akkor nem ismerhettem volna meg Ericet, mert nem utaztam volna ide.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ismerem Ericet ilyen közelről, mert tudom, hogy rengeteg lány lenne most a házában. De engem egyáltalán nem érdekel, hogy híres popsztár, én nem azért kedvelem. Elismerem, hogy jó hangja van, mert meghallgattam a Popular c. számát, de én nem a popsztár lényét szeretem. Szeretem? Valóban szeretném? Nem tudom pontosan, de annyi biztos, hogy nagyon kedvelem.

És most mégis magányosnak érzem magam. Miért? Hiszen vannak barátaim, van családom és egy éppen kialakuló kapcsolatom, de ezek ellenére is magányosnak érzem magam. Könnybe lábadt a szemem, el se akartam hinni, hogy valóban a sírás határán állok. És az a legrosszabb, hogy nem tudom megindokolni a sírás okát. Ha tudnám, az akkor se nyugtatna meg, de legalább tisztában lennék vele. Vannak ilyen hangulatváltozásaim, és ilyenkor elég sokáig szoktam „itatni az egereket”. Utána sokkal jobban vagyok, hogy valahogy ki tudtam adni magamból a bennem felgyülemlett feszültséget.De most nem akarok sírni, hiszen Eric bármelyik percben kijöhet, és biztosan kérdőre vonna, különben is elrontaná az estét. Próbáltam magamba fojtani, de pár könnycsepp mégis legördült az arcomon. De miért? Kit vagy mit siratok?

És ahogy sejtettem, Eric ki is jött egy boxerben és egy fehér trikóban. Nem fordultam oda hozzá, mert akkor meglátná a – valószínűleg már ki is alakult – szemem körüli piros foltokat. Nem akarom, hogy így lásson, mert minden okom meg lenne a boldogságra. Odaállt mellém, nem szólt semmit, ő is ugyanúgy kémlelni kezdte az eget, ami addigra már fekete lett. Percekig álltunk így az erkélyen, a korlátnak támaszkodva, mígnem Eric megfogta a kezemet és felém fordulva kérdezte:

- Indulhatunk? – a sötét miatt valószínűleg nem látta az arcomat, ami nem is baj. Sajnos remegő hanggal válaszoltam neki.

- Igen. - nem tudtam arra az egy szóra megváltoztatni, így észre is vette, hogy nem vagyok a legboldogabb.

- Minden rendben? Miért sírsz? – fordított maga felé. Lenéztem a földre, nem akartam, hogy tekintetünk találkozzon.

- Semmi gond, rendben vagyok. – hazudtam. Nem voltam rendben, amit én se értettem.

- Aha, persze, látom. Gyere! – bevezetett a nappaliba, leültetett a kanapéra és felém fordult. – Mondd el, kérlek, mi a baj. Valami rosszat tettem?

- Nem, dehogy! Nem miattad, csak… igazából én magam sem tudom. Vannak ilyen hangulatváltozásaim, amiket én se értek, de elmúlik. Utána minden rendben lesz és valamennyire boldogabb is szoktam lenni… szóval, elmúlik. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- De ma este inkább maradjunk itthon és megpróbállak nyugtatgatni. – ő is elmosolyodott.

- Nem, tényleg nem szükséges. Menjünk csak… a park az legalább lenyugtat.

- Biztos? – vonta fel egyik szemöldökét. – Mert…

- Igen, Eric, biztos. Mikor indulunk? – most egy kicsivel jobb lett a kedvem.

- Most azonnal, ha nincs ellenvetésed. – kezét nyújtva felsegített az ágyról.

Beültünk a kocsiba és indultunk is. Mindkét kezemet a combomra tettem, az egyiket Eric összekulcsolta a kezével és egy mosolyt küldött felém. A park elé érve leparkoltunk, majd kiszálltunk. Azon az úton indultunk el, amin még az első randinkon futottunk el a kocsiig. Remélem, most nem fog eleredni az eső, bár elég sötét viharfelhők gyülekeztek az égen, amit most nem is lehet látni, bár látszanak a csillagok, szóval nincs mitől tartanunk. Kéz a kézben sétáltunk egy kis ideig, majd a számomra ismerős padra leültünk. A kis patak vízén visszatükröződött a Hold és az út széli lámpák fénye.

- Remélem, hogy most már kicsit nyugodtabb vagy. – fordult felém, én is így tettem.

- Igen, sokkal. Köszönöm. De azért remélem, hogy most nem kell majd futni az esőben. – nevettem.

- Én is, bár bevallom elég romantikus volt. – ő is nevetett ezen. Amikor mindketten abbahagytuk, csak mélyen néztünk egymás szemébe. Percekig ülhettünk így, mire egy halk dörgésre lettünk figyelmesek. – Ez most komoly? – nézett fel Eric az égre. – Induljunk?

- Lassan szerintem menjünk. – felálltunk és indultunk is ki a parkba. Sétáltunk egy kis ideig, majd megpillantottuk az autót. Mire mindketten becsuktuk az ajtót, addigra esni kezdett nem kis szemekben. Szép kis felhőszakadás volt, így Eric is lassabban vezetett. 

Most mindenki lassabban ment a megszokottnál, mert az úton is sok víz gyülemlett fel és a csatornák alig bírták elnyelni.

- Én mondtam, hogy ez romantikus. – mondta, miközben közelebb hajolt az ablakhoz remélve, hogy majd tisztábban lát, de ez nem sok sikerrel járt.

- Igen, ez tényleg az. Felhívom Brooke-ot. – elkezdtem a táskámban kutakodni. A telefonomat megtaláltam, de a ház kulcsát nem láttam. Többször is átkutattam, ki is borítottam a táska tartalmát, ami nem volt valami sok, de nem találtam. Keresni kezdtem a nadrágom, majd a dzsekim zsebében is, de ott sem találtam. – Remek!

- Mi az? – kérdezte.

- Nem találom a házkulcsot. Pedig úgy emlékeztem, hogy a táskámba tettem.

- Lehet véletlenül nálam hagytad. – nézett rám.

- Nem hiszem. Hát ez fantasztikus, akkor hogy megyek be? Brooke-nak szerencsére van pótkulcsa, de nekem nincs. Talán még azt is elveszteném… - az utolsó mondatot már halkabban mondtam.

- Aludhatsz nálam is és majd reggel hazaviszlek. – ajánlotta fel Eric a segítségét.

- Nem akarok a terhedre lenni.

- Ugyan már! Te sosem lennél a terhemre. – megfogta a kezem. – Csak hívd fel Brooke-ot, hogy ma nem alszol otthon. Holnap meg elmentek majd kulcsot másoltatni. 

- Igazad van, hívom is. – elővettem a telefonom és tárcsáztam Brooke számát. – Szia Brooke, tudom, hogy nem a legjobbkor hívlak, de az igazság az, hogy ma nem alszok otthon.

- Hmm, tényleg? Csak nem Eric? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Igen, felajánlotta, hogy aludhatok nála, ugyanis elvesztettem a kulcsomat.

- Teljesen megértem, Jessica, nem kell nekem magyarázkodni. – még mindig mosolygott.

- Akkor én nem is zavarlak, dolgozz csak nyugodtan.

- Mintha nagy örömömet lelném benne. És köszi, meglesz. Jó éjt! Ja, tényleg, nem akartam megemlíteni, de nekem két kulcsom van pontosan az ilyen esetekre. Az egyiket odaadtam volna, de aludj csak inkább Ericnél. Szia! – azzal kinyomta. Elnevettem magam, majd visszatettem a telefont a táskámba és néztem ki az ablakon. Nem sok mindent lehetett látni, mert a víz sűrűn folyt le az üvegen. És csak most gondoltam igazán bele, hogy mit vállaltam azzal, hogy Ericnél alszok.

13. fejezet (1. rész)

Sziasztok!

Meghoztam a 13. fejezet 1. részét, amihez kellemes olvasást kívánok!

Mint már írtam, elveszett az egész sztori, szóval ezt a fejezetet is újra kellett írnom, a többi pedig itt van fent a blogon. Az a baj, hogy sok részre nem emlékszek belőle, szóval rövidebb lett, mint eredetileg és ezért elnézést kérek! Azért remélem ez is elnyeri a tetszéseteket! Kellemes olvasást!

 Nem tudom pontosan, mennyi idő telt el, de 1 óra biztosan. Brooke annyira kíváncsi természetű, hogy mindent tudni akart, ami csak a moziban történt. Én persze el is meséltem neki. Pár mondat esett a paparazziról is, amihez csak annyit fűzött: ezt meg kell szoknod. Igaza van. Ha Erickel ki is alakulna valami, a fotósok a nyomunkban járnának, ritkák lennének a szabad percek.

Igazából nem is zavarna. Most kezdem igazán megismerni Ericet és tetszik. Igen, kimondhatom, hogy tetszik. Remélem, hamar hívni fog.

~Eric~

Amikor hazaértem, indultam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Nagyon jól estek a forró vízcseppek, ahogy láthatatlan nyomokat hagyott a bőrömön. Sokáig szobroztam a víz alatt, kb. 10 percet, amikor észbekaptam, hogy tusfürdőt is kellene használni. Alig 20 perc alatt végeztem. Kilépve a zuhanykabinból, egy törölközőt tekertem a derekamra és úgy álltam a tükör elé.

Csak néztem. Teljesen elbambulva figyeltem a tükröt, amikor a telefonom SMS-t jelezve csörrent meg: Alex. Mit akarhat este fél 11-kor? Nem számít, megnéztem.

„Buli van, nem jössz?” Ez most komoly? Este fél 11-kor kezdik a bulit? Habár Alex mindig is nagy bulizós típus volt, inkább az volt a meglepő, hogy ezt furcsának találtam. Visszaírtam neki: „Fáradt vagyok, majd máskor”. Erre nem érkezett válasz, valószínlűleg szólt a zene és nem hallotta. 

Felvettem egy boxert és úgy mentem vissza a szobámba. Bekapcsoltam a TV-t és már teljesen megszokott módon rólam és Jessicáról volt egy kép. Az a kép, ami még a mozi parkolójában történt, amikor a fotós megzavart minket. Igen, ott csattant volna el az első csók, de nem bánom, mert mégis megtörtént. Fantasztikus, egyszerűen vérpezsdítő csók volt. Jess nagyobb hatással van rám, mint Molly.

Nem mondom, hogy nem szerettem, mert az nem lenne igaz. Teljes szívemből szerettem őt. Egy szoros kapcsolatot kellett lezárnunk,  4 évet hagytunk magunk mögött. Nem csak neki volt nehéz, bevallom, nekem is hiányzott. Remélem, hogy megtalálja a boldogságot, ahogy én is kezdem Jessica társaságában. 

A kép mellé a hírads hölgy még ráadásként mellé mondta: „Úgy tűnik, Eric Saadet nem hagyja hidegen ez a titokzatos lány. Már több kép is készült róluk, ami azt bizonyítja, hogy újabb turbékoló szerelmes párocskát ünnepelhetünk nemsokára…” Itt elkapcsoltam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen pletykát indítanak el. Lefeküdtem az ágyba és egy természetfilmre kapcsoltam. Most valamiért ez kötött le, különben sem volt semmi érdekes most a TV-ben. A sok reklám egyáltalán nem izgat. Tényleg fáradt voltam, így hamar elaludtam.

Reggel kipihenten, frissen keltem. Első utam a fürdőbe vezetett. A reggeli tusolás mindig felébreszt, most azonban nem lett volna rá szükségem, de már megszokottságból is sétáltam a zuhanyzóhoz. Üdítően hatottak rám a vízcseppek. Amikor megtörölköztem, felvettem egy szürke mély ülepű nadrágot, egy fehér pólóval.

Amikor visszamentem a szobába, csak akkor jutott eszembe egy eléggé fontos dolog: holnap után koncert. Azonnal szereznem kell 2 jegyet a színpad mögé.

~Jessica~

Reggelizés után különösebb elfoglaltságom nem volt és Brooke is elment dolgozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom Rachelt. Elég régen beszéltem vele. Kétszer csöngött ki, mire felvette egy vidám hang.

- Szia Jess, mizu? – igen, életvidám lányként ismertem meg.

- Szia, Rachel! Igazából semmi, unatkozok. Nem ugrunk el valahova?

- De örömmel. Melyik helyre gondoltál? – erre a mondatára már felálltam és a táskám keresésére indultam.

- Fogalmam sincs. Azt reméltem, hogy te, mint helybéli, tudsz néhány jó helyet. – itt elnevette magát.

- Ismerek egy elég jó kis helyet, egy kávézót. Ott isteni a forró csoki, a kedvencem. Most az idő nem különösebben a legjobb, szóval alkalmas lenne. Benne vagy?

- Persze! – nekem sem kellett kétszer mondania.

- Rendben, öt perc és ott is vagyok. Majd adok neked valamit, aminek biztos fogsz örülni.

- Okés. - Miután letettük, elindultam a pénztárcámért és a telefonomért. Miután megtaláltam őket, felvettem a fekete bőrdzsekimet, mert eléggé szeles idő volt. Kilépve megpillantottam Rachelt is, aki úgyszintén melegen öltözött. Széles vigyorral az arcán és egy szoros öleléssel üdvözölt. 

- Fogadjunk, hogy ennek örülni fogsz! – elővett a zsebéből két jegyet. Először nem tudtam, mire szólnak, de amint kezembe vettem, ki tudtam volna ugrani a bőrömből.

- Ezt Eric küldi? – nézegettem a jegyet, ami a színpad mögé és az öltözőbe is szól.

- Igen, reggel találkoztam vele. Próbára kellett mennie, ezért nem tudta neked odaadni, de nekem ideadta azzal az üzenettel, hogy vár majd az öltözőjében. – mindent sejtve mosolygott és nekem teljesen kiment a fejemből, hogy ő még nem tud a csókunkról Erickel. – Nem akarsz nekem mesélni valamit? – vonta fel egyik szemöldökét.

- Dehogynem, csak nem itt. Menjünk a kávézóba és ott mindent elmesélek. – elindultunk a buszmegállóba, mert busszal kellett bemennünk a városba. Nem kellett sokat várnunk. Beérve a városba felkerestük a kávézót, amiről Rachel mesélt. Beléptünk az ajtón és egy nagyon hangulatos kis helységbe sétáltunk be. A kabátunkat letettük az egyik székre, majd helyet foglalva vártunk egy pincérre. Perceken belül ki is jött. Felvette a rendelést, azzal távozott.

- Szóval… - kezdett bele Rachel – kezdheted. Az elejétől kérem. – mosolygott. Mindent elmeséltem neki, az első randinkat a tengerparton, majd a konyhában történteket, a főzőcskézést, a „táncverseny”-t, a mozit, a paparazzit és végül az autóban csattant csókot. Szótlanul hallgatta végig, majd mikor elértem a csók meséléséhez, a szája tátva maradt.

- Tényleg nem ártott, hogy megtörtént végre az első csók. Szóval ti hivatalosan is egy pár vagytok?

- Hát, igazából nem tudom pontosan hogy állunk, de a média a fotónak köszönhetően kezdi felpezsdíteni a dolgokat. A tegnap esti hírt bemondták ma reggel is, szóval nem csodálkoznék, ha már egy párnak nyilvánítanak minket. De most te mesélj. Hogy állsz Zackkel? – egy nagy sóhaj után elkezdte, közben ki is hozták a forró csokit. 

- Szerintem jól haladunk. Mármint már tényleg jó barátok vagyunk, de nekem nagyon tetszik. Nem tudom, ő mit gondol rólam, vagy a kapcsolatunkról, de én szeretném, ha ebből kialakulhatna valami.

- Hidd el, bejössz neki. – nyugtattam barátnőmet, aki kortyolt egyet a forró italból.

- Nem tudom. Úgy érzem, hogy csak egy jó barátnak tekint engem. – nem akartam elmondani a megígért szívességemet Zacknek, de valahogy meg kell nyugtatnom Rachelt Zack érzéseiről.

- Csak a vak nem látja, hogy mennyire tetszel neki. Tényleg. Így külső szemmel elég jól látszik. – én már végeztem a forró csokival, majd Rachel is. Intettünk a pincérnek, kifizettük az italt, majd távoztunk.

Bementünk még néhány boltba, vásároltunk ezt-azt, azzal elindultunk.

Egész úton azon gondolkodtam, vajon mit akar Eric tőlem az öltözőjében, de azért sejtette is valamit. Csak egy valami aggasztott: nem akarom, hogy egy kalandot lásson bennem. Pár napig elszórakozna velem, aztán faképnél hagyna. Habár már csak 1 hónap van a nyári szünetből és visszautazok San Franciscoba, itt hagyva Ericet, Rachelt, Zacket és Brooke-ot. Mindenki hiányozni fog, bár az ünnepekkor találkozok Brooke-kal.

A házunk elé érve Rachel megállt mellettem, így visszafordultam hozzá. Ő csak egy helyre meredt, így én is odanéztem. Eric állt az ajtó előtt, nekidőlve lehajtott fejjel.

- Szia! – köszöntünk szinte egyszerre Rachellel, mire felnézett.

- Most nekem mennem kell. Majd még találkozunk, sziasztok! – köszönt el barátnőm, azzal el is sétált.

- Szia! – köszönt utána Eric, majd felém fordult és adott a számra egy lehelletnyi puszit. – Rachel odaadta a jegyet?

- Persze, itt van. – mutattam ki zsebemből. – Mikor lesz a koncerted?

- Ott van a dátum, holnap. Akkor eljösztök? – nézett mélyen szemeimbe.

- Persze, ki nem hagynám. – mosolyogtam.

- Akkor várlak. És amúgy most ráérsz?

- Igen, miért? – beszélgetésünket a telefonom rezgése szakította félbe. Brooke hívott. – Egy pillanat. – elfordultam kicsit, majd beleszóltam. – Szia Brooke!

- Szia, Jess. Figyelj csak, nekem túlóráznom kell John-nak hála, ezért csak késő este érek haza. Elleszel addig? – ránéztem Ericre, majd válaszoltam.

- Persze. Kb. mikorra érsz haza?

- Nem tudom. Általában 7-re otthon lennék, de most még plusz munka is van és Chelsea meg nem tudott bejönni, mert beteg a kislánya, szóval most még az ő munkáját is rám aggatták. Nagyon örülök. Mindegy, pontosan nem tudom, de csak késő este.

- Értem. Ööö… nekem mennem kell. Jó munkát!

- Köszi, az meglesz. Szia! – letettem, majd ismét Eric felé fordultam.

- Mit akartál mondani? – megfogta mindkét kezemet, majd szemembe nézve mondta.

- Mit szólnál ahhoz, ha most eljönnél velem a stúdióba? Még beszélnem kell a menedzseremmel. Most próbáltuk volna el a táncot, de a koreográfusunk csak egy óra múlva lesz ott, ezért eljöttem hozzád. Elkísérsz? – mosolygott.

- Örömmel. – kinyitotta nekem az autó ajtaját, majd beültem.

A stúdióba érve egy-két ember furcsállva nézett rám, de tájékoztatta a csapatot, ki is vagyok. Thomas-szal megbeszélték a holnapi koncertet és annak lezajlását. Fél óra múlva már a táncteremben voltunk. Eric bemutatott a csapatnak, megismertem Alexet, Kevint, Edint és Jennifert. Mindannyian kedvesen fogadtak, majd a a koreográfus megérkezésével el is kezdték a próbát. Egy székre leülve néztem őket, különösen Ericet, aki tánc közben énekelt is. Nagyon jól sikerült a próba, legalábbis én nem találtam benne hibát. A próba végén Eric sétált oda hozzám.

- És nagyon ráérsz? – mosolygott.

- Igen, mert Brooke csak késő este fog hazaérni, szóval nincs különösebb dolgom. Miért?

- Hát, hazamennék lezuhanyozni és utána elmehetnénk a parkba. – felvette a vállára a táskáját, majd kinyitotta nekem az ajtót és kisétáltunk.

- Rendben, nincs ellenvetésem. – egyik karját dereka köré fonva sétáltunk ki a kocsihoz. Beültünk, majd az utat Eric lakásához vettük, amire már nagyon kíváncsi voltam.

5000 látogató!!!! *.*

Kicsit megkésve írom, de átléptük az 5000res látogatottságot! Nagyon-nagyon köszönöm, ez tényleg nagyon fontos a számomra! Ti vagytok a legjobb Olvasók, akiket az ember kívánhat!! (És ezt tényleg így gondolom!) :)

Mint már írtam korábban is, egy ajándékkal kedveskedek nektek. Úgy döntöttem, hogy a ma is és holnap is hozok nektek egy részt. 

Nem tudom miért, de az egész sztori letörlődött a gépemről, vagyis nem találom, pedig kerestem, (szerencsére az eddigiek fent vannak a neten) így a 13. fejezetet újra kell írnom, de ma este mindenképpen hozom! Mivel már a fele elég hosszúra sikeredett, ezért két részben hozom nektek! Az elsőt ma, a másodikat holnap. 

Tényleg szívből köszönöm nektek, hogy olvassátok a blogomat! Sokat jelent. :) *.* <3

Most nagyon rá vagyok kattanva erre a zenére, imádom! :P

12. fejezet

Igazán fel sem fogtam, mit mondott Eric. Mint aki nem hallotta, válasz nélkül köszöntem el tőle és léptem vissza a házba. Amikor az ajtót bezártam, akkor jutott el egészen a tudatomig a mondandója. „Este 8-ra itt vagyok.” Vajon miért jön ide? Hova akar vinni, ha megyünk is valahova? Mosolyogva sétáltam a konyhába, ahol Brooke keresgélt valamit a szekrényekben.

- Mit keresel? – hajoltam a pult fölé.

- Nem láttad az üvegtálamat? – a vér meghűlt bennem, tudtam, hogy nagyon nem fog örülni annak, hogy eltörtem a kedvenc tálját.

- Nagyon haragudnál, ha azt mondanám, hogy eltört? – az „ártatlan vagyok” mosolyommal kérdeztem tőle.

- Eltörted? Mit... hogy?

- Hát úgy volt, hogy éppen sütni akartam a csokis kekszeket... – ömlöttek belőlem a szavak, mígnem elértem a végére, Brooke idegességből átváltott meglepődöttségbe.

- Eric, mi? – mosolygott. – Akkor neki kell kifizetnie a tálat.

- Haragszol? – odasétáltam a kuka mellé és felnyitottam a tetejét mutatva az üvegdarabkákat. Nagyot sóhajtott és a számomra megkönnyebbülést jelentő szót mondta ki.

- Nem. De azért legközelebb jobban vigyázzatok, tudod, hogy az egyik kedvencem volt.

- Igen, tudom, ne haragudj. 

~Este 7~

Valamiért elnyomott az álom, így még délután lefeküdtem egy kicsit. Legalább nem leszek álmos este. Este negyed nyolckor keltem fel és ijedve néztem az órára. Azonnal siettem a fürdőbe. lezuhanyoztam, a hajamat most nem mostam ki, hiszen tegnap azt már megtettem. Megtörölköztem, egy kis natúr sminket vittem fel, nem sokat, nem vagyok híve az agyonsminkelésnek.  Nem tudtam pontosan, hova megyünk, ezért felvettem egy fekete selyemnadrágot, hozzá az esti időhöz megfelelő capuccino színű garbós tunikát egy fekete övvel és egy fekete bokacsizmát. A hajamat leengedve hagytam. Mire elkészültem, csengettek is. Gyorsan elkaptam a táskámat az ágyról és siettem le a lépcsőn. Brooke már ajtót is nyitott. Eric egy széles mosollyal köszöntött.

- Mehetünk? – kérdezte és megölelt.

- Persze. – az ajtó becsukásánál köszöntem Brooke-nak, mire ő:

- Jók legyetek! Eric, hozd haza még éjfél előtt, mert aludni akarok! – ezen szerintem egy kicsit el is pirultam, majd bezártam az ajtót. Eric a kocsi felé invitált. Beültem, majd megkerülve az autót ő is beült a kormány mögé és el is indultunk. A mozi felé hajtottunk. Láttam, hogy rám néz, de én inkább az ablakon keresztül néztem a mellettünk elsuhanó fákat.

- Gyönyörű vagy. – csak ekkor fordultam felé. Elsőként gyönyörűen csillogó barna szemeit pillantottam meg, mire elmosolyodtam. Szerintem fülig pirultam, mert elnevette magát.

Még kocsikáztunk pár percig, aztán behajtottunk a mozi parkolójába. Kerestünk egy helyet, majd Eric kiszállt, látta, hogy körbejön. A sötétített ablaknak hála, megigazíthattam a hajamat. Kinyitotta nekem az ajtót, kezét nyújtva kisegített az autóból. Besétáltunk az ajtón, Eric közben felvette a napszemüvegét, amit meg is értettem, amikor 2 lány autogrammért szaladt oda hozzánk. Szerencsére más nem látta meg őt, így nyugodtan sétáltunk a jegyárushoz.

Ott egy fiatal lány volt, adott nekünk két jegyet. Nem tudtam pontosan, melyik filmre megyünk be. A lány mosolyogva kért Erictől autogramot a karjára. Igen, itt elég sokan ismerik és szeretik Ericet. Beültünk legfelülre, így a legjobb helyről nézhettük a filmet. Amikor megnéztem a jegyet, az „Rossz tanár” volt ráírva. Láttam a reklámokat, biztosan jó film lesz.

Eric az ölében egy nagy csomag popcornt és két pohár kólát hozott. Elvettem tőle az egyiket, majd leültünk mindketten. Szerencsére abban a sorban csak mi voltunk, így remélhettük, hogy nem fogják felismerni Ericet. Elsötétült minden és kezdődött a film.

Nem csalódtam, nekem nagyon tetszett. Szinte gondoltam, hogy Elizabeth Russellel fog összejönni. Igen, azt hiszem így hívják. Észre sem vettem, hogy Eric karja a vállam fölött, a szék támláján van. Mintha észre sem vettem volna, néztem tovább a film maradék 10 percét. Amikor Russel megcsókolta Elizabethet, szinte reméltem, hogy Eric is lépni fog, nekem sosem volt az erősségem a kezdeményezés. De csalódottan láttam, hogy nem, mégsem tette meg. Mondjuk az nagyon nyilvánvaló lett volna, talán akkor csattan ez az első csókunk, amikor kicsit sem számítok rá.

Felálltunk, majd kisétáltunk. Eric sietve felvette a napszemüveget. Mivel már az idejövetelkor kellett WC-re mennem és hazáig már nem bírtam volna ki, ezért megkértem Ericet, várjon, míg bemegyek a mosdóba. Alig 3 percig voltam odabent, mert közben megigazítottam a hajamat is és a szemceruza nyoma is egy kicsit elmosódott.

Mikor készen voltam, kiléptem, de Ericet nem láttam sehol. Végigsétáltam a folyósón és csak akkor pillantottam meg: éppen egy boltból sétált ki. Széles vigyor ült ki az arcára, de nem kérdeztem tőle semmit. 

Kisétáltunk a parkolóba, beültünk a kocsiba és csak akkor szólalt meg.

- Furcsállom, hogy nem vagy kíváncsi. – indította be a motort, majd felém fordult várva, hogy mit reagálok a mondatára.

- Sosem volt az a kíváncsiskodó személyiségem. – persze ez nem minden esetben igaz. Abban a pillanatban nagyon is fúrta az oldalamat, hogy vajon mit vett Eric.

- Hát akkor nem kapsz meglepetést. – erre felkaptam a fejem és kérdezősködni kezdtem.

- Milyen meglepetést? – ezen elnevette magát.

- Úgy látom, hogy csak az érdeklődésedet kellett felkeltenem. Ezt a meglepetést. – vett ki a zsebéből egy kis dobozt. Kinyitottam és egy gyönyörű nyaklánc volt benne. Egy dolgot furcsálltam: miért vett egy olyan ékszert, amire az van írva, hogy” I love you”? Lehet, hogy csak én nem veszem észre a nyilvánvalót, de azért rákérdeztem, Sosem voltam szívbajos, mondhatni ami í szívemen, az a számon.

- És ezt miért kapom? – vett egy mély lélegzetet és azt mondta.

- Mert gondoltam örülnél egy kis ajándéknak.

- És pontosan miért is gondoltad ezt? Félre ne érts, nagyon örülök neki, annyira szép, csak nem értem, miért pont „I love you” feliratos.

- Mert ezzel ki tudom fejezni az érzelmeimet. – erre már nem mondtam semmit, csak néztem Eric egyre közeledő arcára. Már készültem lehunyni a szemem, amikor villanást láttunk. Mindketten az ablakra néztünk: hát egy paparazzi állt az autó előtt, kezében egy fényképezőgéppel. Ez fantasztikus, lencsevégre kapta a majdnem csókunkat. Igen, sajnos csak majdnem. Még az Ég sem akarja, hogy Eric megcsókoljon.

Már készült kiszállni az autóból, de az újságíró elrohant, így visszaült az ülésbe. Látszott rajta, hogy kicsit ideges lett, ezért jobbnak láttam nem megszólalni. Csendben mentünk, egészen az házunkig. Ott Eric leállította az autót, majd felém fordult. – Sajnálom a képet.

- Semmi gond, bár biztosan megint ideállítanak az újságírók, de túlélem. – mosolyogtam.

- Biztos nem lesz gond belőle? Mert én ezt már megszoktam, de... – nem hagytam, hogy végigmondja.

- Eric, nem baj. Lesz egy kép, de nem történt semmi. 

- Semmi? – vágy csillant fel a szemében. Észre sem vettem, de ajkaink összeforrtak egy csókban. Reagálni nem volt időm, olyan gyorsan történt minden, de nem is akartam, csak élvezni tudtam a helyzetet. Egyik kezem arcára tettem, ő a nyakamat fogta meg gyengéden. Ha a levegőhiány nem lép fel, még egy kis ideig biztos így ültünk volna. Mindketten elmosolyodtunk. - Végre, már régóta várok erre a pillanatra. – mosolygott.

- Én is. – még a csók hatása alatt voltam, így egy kicsit nehezen tudtam mondatokat alkotni. Kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Le volt húzva az ablak, így odahajolt és kiszólt.

- Még hívlak! – azzal el is hajtott. Alsó ajkamba haraptam, mosolyra húzódott a szám. Ezt Brooke is észrevette, amint beléptem az ajtón. Tudtam, hogy most fog következni az a pár perc, amit csak válaszolásokkal fogok tölteni.