15. fejezet

Sziasztok!

Hát elérkezett ez a pillanat is megérkezett a 15. fejezet is. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam hozni időben a fejezetet, de a következőt már igyekszem időben hozni!

Kellemes olvasást! :)

Csak futottam… futottam, de nem tudtam mi elől. Rohantam, de nem egyedül. Eric összekulcsolta a kezemet az övével és úgy futottunk egy erdőben. Minden erőmet összeszedve próbáltam minél távolabb kerülni attól, ami, vagy aki üldözött minket. Nem sok volt már, a fák egyszer csak eltűntek és már csak pár méter hosszan volt fű, ami egyszer csak eltűnt. Nem volt semmi sem a lábunk alatt, a levegőbe ugrottunk. Zuhantunk le, egy nagy csobbanás kíséretében egy tóba érkeztünk, majd elmerültünk benne. Kellemes volt mártózni egyet a langyos vízben. Nem akartam felmenni a felszínre. Kinyitottam a szemem és megláttam Ericet velem szemben. Közeledett az arca, de nem bírtam levegő nélkül, így reflexből próbáltam oxigénhez jutni. Éreztem, ahogy egyre több víz kerül a tüdőmbe.

Aztán felébredtem. Borzalmas volt azt érezni, ahogy megfulladok. Annyira valóságosnak tűnt az egész, köhögtem is párat, majd ránéztem hirtelen Ericre, aki szerencsére nem kelt fel. Ránéztem az órára, de még csak hajnali 5 volt. Régebben gyakran voltak ilyen álmaim, de sosem tudtam meg az igazi okát. Őszintén, nem is érdekelt. Lehet, az akciófilmek miatt van az egész. Már beleképzelem magam az egészbe. Nem számít. Ülőhelyzetemből visszafeküdtem, lehunytam a szemem és már vissza is aludtam. 

Reggel a telefonom csengésére keltem fel, a „Coming Home”-ra. Direkt nem állítottam be ütemesebb zenét, mert régen mindig felriadtam rá és nem felkeltem. Azt hittem, a szobámban vagyok, így hagytam még egy kicsit, hagy szóljon, nagyon szerettem ezt a számot. Pár másodperc után kipattantak a szemeim és azonnal lenyomtam a „stop” gombot. Ránéztem Ericre, aki addigra már az ágy szélén ült.

- Hány óra van? – kérdezte, miközben próbálta kitörölni az álmosságot a szeméből. Kikapcsoltam az ébresztőt, ránéztem a telefonomon jelzett időpontra, majd válaszoltam.

- Fél 10. Kicsit sokáig aludtunk. – nevettem el magam.

- Te még nem aludtál fél 10-ig? – átmászott az ágyon az én oldalamra, átölelte a derekam, ezzel közelebb húzva magához egy apró puszit adott.

- Dehogynem, csak nem mostanában. – felállt és a szekrényéhez lépett. Kivett onnan egy sárga csíkos fehér pólót, egy barna térdnadrággal.

- Én most elmegyek lezuhanyozni, utána csinálunk valami reggelit, oké?

- Oké. – adtam egyszerű választ, majd én is elvettem a ruháimat. Kimentem a teraszra egy kis friss levegőt szívni. Amikor kiléptem, hűvös volt, így felvettem a pulcsimat. Elég szeles idő volt, a tegnapihoz képest erősebben fújt. Pár percig álltam ott, néztem a sok embert, akik sietnek a munkába, vagy éppen vásárolni voltak, amikor egy meleg kéz karolta át a derekamat. Megfordultam és Eric arcával találkoztam. 

- Szabad a fürdő. – mosolygott. Indultam volna, de megfogta a kezem. – De nem kell úgy sietned. Habár, szívesen állnék még itt veled, de én sem vagyok melegen felöltözve. – mutatott a térdnadrágjára.

- Hát, talán egy hosszabb nadrág jobb lenne. – mosolyogtam, mire egy puszit nyomott az arcomra és beinvitált a konyhába. Mivel nem volt sok minden a hűtőben, így a rántotta mellett döntöttünk. Amikor megreggeliztünk, én indultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Végeztem kb. 10 perc alatt, majd felöltöztem. Nem vittem magammal sminket, így még egy alap sem mehetett fel, de nem igazán számított. Késznek nyilvánítottam magam, miután a kezemmel kifésültem a hajam, majd kimentem. 

- Hazaviszlek, ha gondolod. Bár elég messze laksz, így haza is viszlek, és nem fogadok el nemleges választ. – mutatta fel mutatóujját, megerősítve az előbbi mondandóját.

- Rendben. – beleegyeztem. Elvettem a táskámat és már indultunk is. Egész úton nem szóltunk semmit, Eric az utat figyelte, közben néha egy pillantást vetett rám, majd a szabadon álló kezemre, amivel kis idő után az övét össze is kulcsolta. Furcsa mód meleg volt a keze az enyémmel ellentétben, ami teljesen átfagyott. Mire a házunk elé értünk, kezem ismét elnyerte a rendes hőmérsékletét. Erichez fordultam és búcsúzásképpen egy lágy csókot nyomtam ajkaira, amit ő egy kicsivel vadabbul viszonzott.

- 5-re jövök érted. – kezdte.

- És miért is? – nem jutott hirtelen eszembe, hogy mit terveztünk délutánra.

- Elviszlek a koncertre, rémlik? – mosolygott – Reméltem, hogy nem felejtetted el. - húzta el a száját.

- Ja, igen, bocsi, csak teljesen kiment a fejemből ma minden. Kész leszek 5-re. – kacsintottam, majd egy-egy mosoly kíséretében elköszöntünk egymástól. Ő elhajtott, én pedig kinyitottam a – már addigra visszakerült – kulccsal az ajtót. 

Köszöntem Brooke-nak, aki hosszas vallatásba kezdett. Leültünk a nappaliban elhelyezett kanapéra és el kellett mesélnem neki mindet a telefonálásom után egészen a hazaútig. Brooke türelmesen végighallgatott, majd csak a végén kérdezgetett pár dolgot.

Amikor végeztünk a kifaggatós témával, indultam fel, hogy átvegyek egy másik ruhát, mert ez már a második napja volt rajtam. Egy fekete bőrnadrág és egy szürke csíkos fehér denevérujjú felső mellett döntöttem.

~Külső szemszög~

Mire Jessica végzett a házimunkával, ami alatt a szoba kitakarítása, portörlés és egyéb háztartási munkák értendőek, addigra már 2 kerek óra is eltelt, vagyis már negyed három volt. Különösebb teendője nem volt, ezért úgy döntött, hogy elkíséri Brooke-ot a munkahelyére, hiszen úgysem találkozott még személyesen John-nal. Eric érkezéséig volt még több mint 2 óra, így a nyugodt körülnézés az irodában is belefért. Beléptek az irodába, Brooke bejelentkezett és indultak is a 3. emeletre. 

John nagyon is lelkesen üdvözölte a két lányt, felajánlotta, hogy körbevezeti Jessica-t. Az egész épület négyemeletes volt, mindent megmutatott neki. Körbevezette az alkalmazottaknak fenntartott ebédlőbe, elirányította a mosdók ajtajáig, ha netán szükség lenne rá, tudja, hol találja. John nem lehetett több 27 évesnél, mégis teljesen úgy dolgozott, mint egy profi, nem csoda hát, hogy az édesapja kinevezte főnöknek. Bementek az irodájába, az asztalon rengeteg papír volt, képekkel. Modellek voltak különböző ruhákban lefotózva, ami nem is csoda, ha egy modellügynökségnél dolgozik az ember.

- Ezek itt mind a tavalyi divatról megmaradt képek, kicsit összehasonlíthatóak a mostanival. – magyarázta neki John, a képeket felmutatva. Jessica-t mindig is érdekelték az ilyen dolgok, kicsi korában szeretett ruhákat rajzolni, amiket az édesanyja egy kis mappában őriz. Minden rajza ott van egy kis csomagban, néha nosztalgiázás céljából meg is nézegetik együtt, hogyan fejlődött a rajzkészsége.

- Igen, látszik néhány hasonlóság, de azért az új dolgok nagyobb számban fordulnak elő. De a kockás rucik még mindig divatban vannak, úgy látom. – mondta mosolyogva Jess, mutatóujjával egy kockás inget és térdnadrágot viselő modell képére.

- Hidd el, ezek mindig is a kedvencek közé fognak tartozni. – mosolygott John, ami furcsa dolog volt tőle. Nála a mosolygás a sok stressz és munka miatt nagyon ritka volt. - A retró divat nagyon menő lett az elmúlt években és hidd el, sok ilyen dolgot látok, tapasztalom, hogy a retró minden ruhában megtalálható.

- Nekem is van néhány olyan cuccom és tényleg fantasztikusak. De a pöttyök is életben vannak még, ahogy elnézem. – nézegetett Jess néhány pöttyös koktélruhát viselő lány képére. 

- Mint minden retró. Figyelj csak, remélem nem haragszol, de nekem a vezetőséggel megbeszélésem van. – állt fel az asztalától.

- Persze, semmi baj, különben is indulnom kell lassan. – ránézett az órájára és csak akkor tapasztalta, hogy már háromnegyed négy is elmúlt. A kis kirándulás sok időt vett igénybe. – Sietnem kell haza. Köszönöm, hogy körbevezettél, egy élmény volt látni az irodát belülről is.

- Szívesen máskor is. Bármikor jöhetsz, örömmel látunk. És mondd meg Brooke-nak, hogy nem vagyok én annyira szigorú főnök. Kiváló munkát végez, nem kell stresszeznie emiatt. – kacsintott, majd kimentek mindketten az irodából.

Amint Jessica elbúcsúzott Brooke-tól, indult is haza. Igaz, az átöltözés és a rövid zuhany nem vesz sok időt igénybe, de nem akart sietni, mert szokása volt húzni az időt. Nagy és gyors léptekkel haladt hazafele. Röpke 10 perc alatt haza is ért. Beérve a házba lepakolta a dzsekijét és a táskáját, majd indult a fürdőbe. A gyors tusolás után lement a konyhába, hogy bekapcsolja a rádiót. Nagy mániája, hogy zenehallgatás közben táncolva öltözik, ilyenkor minden feszültséget, ami a nap folyamán érik, le tudja adni a táncban. Amint bekapcsolta és egy kicsit hangosabbra vette a rádiót, a Coming Home ment. Nem csoda hát, hogy ez a zene a csengőhangja a telefonján. Pár lépcsőfokot ment a lépcsőn, amikor csengettek. Az órára nézve látta, hogy még csak negyed öt, nem Eric lehetett az ajtó másik oldalán. Gyorsan felkapta a köntösét, majd lesietett és ajtót nyitott. Egy ismeretlen, kicsit idősebb nő állt az ajtóban, ölében egy macskát simogatott. 

- Jó napot, segíthetek? – kérdezte Jessica.

- Mondja meg a barátnőjének, hogy nem akarom a kutyáját még egyszer meglátni az udvarunkon. Szegény macskámat is megkergette. – mutatott a macskára, azzal távozott. Jess döbbent arckifejezéssel nézte, ahogy a szomszéd visszamegy a házukba. Az emberek hogy tudnak ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozni? Mármint érthető, hogy a kutya odapiszkít az udvarra, akkor dühösek lesznek, de az, hogy csak ott volt? Különben nem is tudta, hogy van Brooke-nak kutyája, hiszen allergiás volt rá, ezért nem is tartott, különben sem lett volna rá ideje, hogy ápolja, gondozza a munka mellett.

Visszament a szobájába és kezdett öltözni. Figyelembe véve az időjárást, egy hosszú, sötét színű csőfarmert, egy hosszított felsőt és egy kardigánt vett fel. Felfogta a haját és nekilátott a smink felkenésére, de nem vitte túlzásba: fekete szemceruza, amivel vékonyan emelte ki szemét, sötétszürke szemhéjfesték és szempillaspirál. Leengedve haját kivasalta, majd a feje tetején lófarokba kötötte oldalt meghagyva egy-egy vékony tincset. A haja kivasalva a válla alá ért, szerette így hordani. Még volt 15 perce, lement a konyhába és megevett egy szelet müzlit, hogy ne maradjon éhen. Mire végzett, csengettek is. Pont 5 óra volt, Eric nagyon pontos. Elvette a táskáját és kinyitotta az ajtót. Eric először nem szólt semmit, csak végigmérte Jessica-t.

- Szia. – kezdte Jess. A fiú erre egy apró puszit nyomott ajkaira, majd ő is megszólalt végre.

- Szia. Mehetünk? – a lány egy kis bólintással jelezte, hogy elkészült. Kilépett az ajtón, becsukta a kulccsal az ajtót, majd kézen fogva sétáltak ki az autóig. Amikor oldalra pillantott, látta, ahogy a szomszéd nő bosszúsan méregeti őket, de Jess kedvét még az utálatos szomszéd sem ronthatta el. Figyelmen kívül hagyva az idős nőt beült Eric autójába és már úton is voltak a parkba, ahol Eric koncertet fog adni kb. egy óra múlva.