10. fejezet

- Ez gyönyörű. – suttogtam, miközben körbenéztem a meseszép tájon. A nap keresztülsütött a fák lombján és gyönyörű képet adott a patak partján az a néhány kisebb bokor.

- Tetszik? – mosolygott. – De nem ide jöttünk ám. Tovább kell mennünk, csak gondoltam megmutatom neked ezt a helyet. Most viszont mennünk kell tovább. Oda kell érnünk.

- De mégis hova? – indultunk vissza az autóhoz.

- Majd meglátod. Elég elzárt egy hely, de szerintem tetszeni fog. Azért kértem, hogy öltözz ilyen ruhába... ami, megjegyzem nagyon jól áll. – mosolygott. Én persze meghallva a bókot elpirultam.

Beszálltunk a kocsiba és tovább mentünk. 10 percig mehettünk, míg Eric beállt a parkolóba. Vett jegyet és már sétáltunk is a tengerpart felé. Ááá, szóval a partra megyünk. Egyik kezét derekamra tette, a másikkal mutatta az utat. Beljebb sétáltunk. Nem tudtam, hova megyünk, csak be a sziklák közé, amik elég közel voltak egymáshoz, így egy kisebb utat képeztek. Amikor végre kiértünk a sziklák közül, egy férfi állt az út mellett. Jegyeket kért. Milyen jegyek? Ránéztem Ericre, aki a személyijét mutatta. Ezzel a férfi be is engedett minket. Amikor beljebb lépegettünk a homokban, szétszórtan voltak elhelyezve asztalok. Nem volt sok, kb. 10 asztal. Eric az egyikhez invitált engem, kihúzta a széket, leültem majd ő is leült velem szembe. Az egész hasonló volt Cannes-hoz a Riviérán, csak itt kicsit hűvösebb volt. Oda egyszer biztosan el kell mennem.  Nem tudom, hogyan, de a képzeletbeli listámon szerepel Cannes meglátogatása. Egy pincér jött oda hozzánk. 3 dolgot írt fel, ami Eric rendelt, de egyiket sem ismertem.

- Innivalónak jó lesz a Glögg? – fordult hozzám Eric. Nem tudtam milyen italról beszél.

- Persze. – amikor a pincér elment, úgy éreztem, meg kell kérdeznem. – Mondd csak Eric, mi az a Glögg? – elnevette magát.

- Az egy nagyon finom ital. Tartalmaz némi alkoholt, de megnyugodhatsz, nem fogsz berúgni tőle. Ha nem iszol 3 pohártól többet.

- Persze, hogy nem. – amikor odanéztem a „bejárat”hoz, láttam, hogy lassan szálingóznak be az emberek és az üres asztalok is lassan megtelnek.  Csak nézelődtem, gyönyörű volt a hely. A tengerpart, az asztalok, amiknek a díszítése mindegyiknél ugyan az volt.

- És mondd csak, Jessica... – kezdett Eric mondandójába – van valaki az életedben? – ezt szerintem felesleges volt megkérdeznie.

- Persze, hogy nincs. Különben nem lennék itt. – mosolyogtam.

- Igaz. – ő is mosolyt csalt az arcára, ami felfedte gyönyörű, fehér fogait. Amikor rám nézett, barna szemei szinte azonnal magukkal ragadtak.  Ahogy csillogtak, mesébe illő volt. Hirtelen nagy szél támadt, de csak pár másodpercre.  Ránéztem Ericre, aki akkor söpört ki szemeiből néhány barna hajtincset, majd szemei arcomat fürkészték. Rögtön elkaptam a tekintetem és néztem a többi embert. Szemem sarkából láttam, ahogy elmosolyodik. Hamar kihozták az ételeket és az italokat is. Megköszöntük a pincérnek, azzal távozott. Mindketten egyfajta étellel kezdtük. A villámra felszúrtam egy kisebb falatot és megkóstoltam. Isteni íze volt.

- Eric, ennek mi a neve? – mutattam villámmal a tányéromra lepakolt titokzatos ételre.

- Ez kérlek szépen, Janssons frestelse. – Így már teljesen értettem mindent. A kis szelettel hamar végeztem, ahogy Eric is, így hozzáláttunk a következő fogáshoz, ami valamilyen kenyérnek nézett ki. Mielőtt megkérdeztem volna, Eric már válaszolt is.

- Ez svéd fűszeres kalács. Mondhatni az egyik kedvencem. – ezek az ételek nagyon finomak voltak, hamar végeztünk vele. Legalábbis nekem rövidnek tűnt az ott töltött idő, de az órámra nézve már lassan 1 órája ott ültünk az asztalnál. Hamar elrepült az idő, de nem siettem sehová. Amikor már mindennel végeztünk, végre megkóstolhattam a titokzatos italt. Koccintottunk, majd belekortyoltam. Finom volt, de azért a bor ízét valamennyire éreztem. A fahéjat pedig egyszerűen imádom, amit lehet vele ízesíteni, azt ízesítem is.

- Milyen? – kérdezte Eric lenyelve az utolsó cseppet is.

- Nagyon finom. Tényleg. – azzal én is megittam mindet. Eric felállt az asztaltól, mellém sétált és a kezét nyújtotta. Felsegített a kissé alacsony székről és távozni készült, de megállítottam. – Fizetni...nem...? – nyúltam automatikusan a pénztárcáért, de ő megfogta a kezemet.

- Egy: sose hagynám, hogy te fizess, kettő: már rendezve van a számla. Már azelőtt kifizettem, mielőtt még eljöttünk volna. – egy mosolyt intéztem felé, azzal kifelé vettük az irányt.

Beülve a kocsiba Eric hosszan kifújta a levegőt, majd elindította az autót. Kis ideig mentünk, aztán ismét ott álltunk meg, ahol idefele jövet. Az erdőnél. Most azonban nem ott, ahol pár órával ezelőtt. Egy másik földútra invitált, ami elég hosszú volt. A végén szintén egy tisztás volt, de ott egy kisebb vízesés is fokozta a táj szépségét, az út két szélén néhány pad volt elhelyezve, mi a vízeséssel szembenit választottuk. Leültünk, Eric a karját kinyújtotta a vállam mögé és letette a pad támlájára. Régi módszer.

- Örülök, hogy eljöttél velem. – fordult felém, egyik lábát feltéve a padra.

- Ez csak természetes. Bár volt egy kis kétségem, hogy igent mondjak-e, de látom jól döntöttem. – erre mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott, azonban a tekintetét mégsem vette el.

- És ezzel jóvátettem a bűnömet?

- Az attól függ. Még nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem jó úton haladsz. – a farkasszemnézést én törtem meg, mert ismét a patakra és a kisebb vízesésre néztem.

- És meddig maradsz itt? Mikor utazol vissza San Franciscóba? – nézett fel az égre, amit nem értettem.

- Még egy hónapot itt fogok tölteni. Brooke nem akart egyedül lenni és én is csak unatkoznék otthon, szóval maradok. Egy egész hónapig még. Vagyis a suli kezdésig. – Az utolsó mondatomnál már megértettem, miért nézett Eric az égre. Egy csepp víz a vállamra esett, majd egyre több zúdult le az égből. Hatalmas felhőszakadás lett, így már szaladtunk vissza a kocsihoz, ami nem volt éppen a legközelebb. 5-10 percet futhattunk, amikor végre megpillantottuk az autót. Gyorsan bepattantunk és Eric már indította is. Az eső miatt kicsit lassabban ment. Bekapcsolta a rádiót és meglepődésemre a Rain Over Me ment. A rádiósok pont eltalálták ezt a számot, ugyanis a kedvencem és az időjáráshoz is illik.

A házunk elé érve Eric leállította a kocsi motorját. Nem csinált semmit, csak ült. Még mindig szakadt az eső, így nekem sem volt kedvem kiszállni, hogy még jobban elázzak, de a ház csak pár méterre volt a kaputól, szóval futva be tudok menni hamar. Ki akartam nyitni az ajtót, de Eric megfogta a kezem, mire kérdőn néztem rá.

- Megázol. – mosolygott.

- Ennél jobban már nem tudok, amúgy is csak pár méter.

- Rendben, de szaladj! Amúgy... – ismét megállított – az esőt kivéve jól éreztem magam. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél.

- Én köszönöm a fantasztikus... öhm... uzsonnát. – mosolyogtam. Nem tudtam pontosan mire is mentünk.

- Majd még hívlak. – arca egyre közeledett felém, alig volt néhány centiméter ajkaink között. Szívem egyre gyorsabban vert, szinte már a torkomban éreztem. Jobbnak láttam, ha még nem esik meg az első csókunk, így kapva-kaptam az alkalmon és gyorsan kiszálltam.

- Még összefutunk. – szóltam be az ablakon, majd siettem be az ajtón. Integetés vagy köszönés helyett inkább dudált, mielőtt elhajtott.

Glögg

 Svéd fűszeres kalács

Janssons frestelse