6. fejezet 2.

Amint megláttam Zack-et, indultam is oda, hogy köszönjek neki. Rachel is hívtam.

- Szia Zack! – ő csak akkor fordult oda hozzám. Egy széles mosoly és ölelés volt az üdvözlés.

- Ti is buliztok? És ki ez a szép hölgy itt melletted? – nézett Rachelre, mire teljesen elpirult. Látszott, hogy bejön Zacknek, ezért segítek neki előbbre jutni.

-  Ő itt Rachel Moore. Rachel – fordultam felé – ő pedig…

- Zack Segal. – mondta helyettem. Megfogta és megpuszilta Rachel kezét.

Talán még lehet is valami közöttük. Otthagytam őket, hagy beszélgessenek, ismerjék meg egymást. Elmentem az italokhoz, nem tudtam pontosan mit ittam, de finom volt. Odamentem az asztalhoz, amelyen ízletesebbnél-ízletesebb ételeket tálaltak. Isteniek voltak, vettem egy-két teasüteményt, igaz nem volt sok. Kicsit émelyegni kezdtem, nem tudom, mitől. Az asztalba támaszkodtam meg, mert azt hittem, helyben elájulok. Iszonyatosan fájt a fejem. Nem tudtam tovább támaszkodni, nem volt elég erőm a kapaszkodáshoz, hátraestem, egyenesen a medencébe. Minden elhomályosult.

Rachel szemszöge:

Nagyon jól elbeszélgettem Zack-kel, kérdezgetett felőlem, én is próbáltam minél többet megtudni róla. Társalgásunkat egy vízcsobbanás törte meg, már senki nem volt a medencében, kezdett lehűlni a levegő, a víz hőmérséklete sem volt éppen fürdőzésre alkalmas. Amikor odanéztem, láttam, hogy Jessica esett bele a vízbe. Zack azonnal beleugrott és kihúzta őt a fűre. nem akart felébredni, de vette a levegőt. Felfektettük egy napozóágyra, de mondtam Zack-nek, hogy inkább vigyük haza. Felvette az ölébe és úgy sétáltunk végig az utca egy szakaszán. Volt egy-két ember, aki kíváncsian figyelte, hogy mi történt, de Zack csak annyit mondott, hogy elaludt. Hazaérve becsengettünk. Brooke, amint kinyitotta az ajtót, aggódó tekintettel nézett Jessicára. Bementünk és lefektettük a kanapéra a nappaliban. Vittem neki egy pohár vizet, amit majd odaadok neki, ha felébred. Vártunk kb. 10 percet, ott ültünk körülötte, közben elmeséltük Brooke-nak, hogy mi történt. Végre ébredezni kezdett, de nem ébredt fel teljesen, csak egy szó hagyta el a száját: Eric. Ezen elmosolyodtam, mert tudtam, hogy kire gondol. Ezt azonban csak én hallottam, mert ott ültem mellette, Brooke a konyhában volt, Zack pedig távolabb ült, így nem halhatta, miket mondd Jess. Hallottam, ahogy megcsörrent a Katy Perry – E.T. c. zenéje, Jessica telefonjának a csengőhangja. Elég kitartóan szólt a zene, már harmadjára indult újra a refrén, így Brooke lehozta a telefont. Én vettem fel, de nagyon meglepődtem, amikor az illető a vonal végéről bemutatkozott.

- Szia, ez Jessica telefonja, én Rachel vagyok.

- Szia Rachel, Eric vagyok és tudod adni Jess-t? – ez egy apró mosolyt csalt a számra, majd válaszoltam.

- Sajnos Eric, most nem tudom adni. Nem beszélőképes.

- Mi? Mi történt? Jól van?

- Hát mondhatni alszik. De nemsokára fel fog ébredni.

- Ezt hogy értsem? Alszik? – szegénynek nem akartam elmondani, hogy elájult, de nagyon aggódott, ezt a kérdezősködésből és a hangjából is meg lehetett ítélni.

- Hát… nézd… elájult, de ne idegeskedj, szerintem nemsokára jól lesz. – vártam a választ, de semmi – Halló? Eric ott vagy? – remek, letette és talán már úton is van ide.

Ahogy gondoltam, a beszélgetés után nem telt el 5 perc, már kopogott valaki. Amikor Brooke kinyitotta az ajtót, Eric rontott be köszönés nélkül. Meglátta Jessicát és azonnal odasietett mellé. Leült és az arcát simogatta. halkan, suttogva beszélt, de valamennyire értettem.

-Jess, kérlek, kelj fel! – mint az előbb, úgy most is beszélni kezdett, de még most sem kelt fel.

Szintén csak annyit mondott, hogy: Eric! De ezt már erőteljesebben. Ezt már mindenki hallotta, Eric pedig csak mosolygott. Vártuk, hogy felkeljen. Brooke adott egy vizes rongyot, azzal törölgette az arcát. Nem kellett sok, csak pár perc, és már fel is ébredt. Lassan kinyitotta a szemét. Először körbenézett a szobában, majd fel Ericre.

Jessica szemszöge:

Amikor felébredtem, nem tudtam pontosan, hol vagyok. Körbenéztem és rájöttem, hogy otthon, vagyis Brooke-ál. Majd a mellettem ülő férfira néztem, mire csak elmosolyodott. Nem tudtam értelmes mondatot alkotni, fájt a fejem, a gyomrom majd kiszakadt a helyéről, nem tudtam, mi van velem.  Az utolsó emlékem az volt, ahogy elgyengül a kezem és a lábam, majd összeesek. Kíváncsi voltam arra, hogy többek között Eric hogy került ide, de legfőbbképpen az időre.

- Hány óra van? – fogtam le kezemmel a szemem, mert vakított a lámpa fénye.

- Nemsokára éjfél. – nézett az órájára Eric. – Mi történt? – simította végig egyik kezével a hajamat.

- Nem tudom. Odamentem az asztalhoz enni, inni, majd hirtelen megfájdult a fejem, elhomályosult minden és… és itt vagyok. De te hogy kerülsz ide?

- Fel akartalak hívni, amikor Rachel vette fel a telefonod és elmondta, hogy elájultál. Azonnal idejöttem. – ez aranyos volt tőle, hogy ennyire aggódik.

- Amúgy Zack mentett ki a vízből. – lépett elém Rachel. – Amikor elájultál, beleestél a medencébe és Zack pedig kihúzott.

- Köszönöm. – néztem Zackre egy apró mosolyt küldve felé. Felálltam és megöleltem. – És hogyan tudnám meghálálni? – ekkor odalépett elém, közel hajolt hozzám és…