8. fejezet

Ránéztem a kijelzőre: Ismeretlen szám. Felvettem nem tudva, ki hív.

- Szia, Jess, sajnálom, hogy késtem. – Eric volt az. Nagyon nem akartam vele beszélni, de nem tehettem le a telefont, nem lehetek bunkó még vele se.

- Szia, Eric. Nem baj...

- El sem hiszed, mi történt velem... – kezdett volna valamilyen hazugságot, de nem hagytam beszélni.

- Ó dehogynem! Nagyon is tudom, mi volt az oka a késésednek.

- Tényleg? – hangján hallottam a döbbenetet. Na, most jól beolvasok neki, az biztos.

- Igen, képzeld, a TV leadta. Már mindenki tudja, milyen fontos dolgod volt... – itt félbeszakított.

- Mire gondolsz?

- Ez most komoly? Játszani fogod a hülyét? Véletlenül lekaptak téged, ahogy Mollyval csókolózol. Engem el is felejthetsz. – itt letettem a telefont, semmi kedvem nem volt vele tovább beszélni.

Eldobtam a telefonom az ágy végébe és tovább feküdtem. Nem tudom, hogy Eric hívott volna-e, mert kikapcsoltam. Nem érdekelt most semmi, senkivel sem akartam beszélni.

~Eric~

Istenem, miért kell mindennek benne lennie a TV-ben? Nem én csókoltam meg Mollyt, hanem ő engem. Most már csak barátként gondolok rá, semmit több. Vége a 4 éves kapcsolatunknak és nem is fogom újrakezdeni. Jessica nagyon tetszik nekem és most ezzel elszúrtam rendesen a dolgot. A második esélyemnek is oda, harmadikat pedig már senki sem adna. Remek!

Szerencsére a héten már nem is lesz koncertem, csak egy táncpróba, arra elmegyek, annyi. Most nincs kedvem a karrieremmel foglalkozni, rendbe kell hoznom a kapcsolatomat Jessica-val. De hogyan? Igen, ez itt a nagy kérdés, hogyan? Talán meg kéne látogatnom. De mit mondanék neki? Semmit? Csak ott állnék szótlanul és ő meg becsapná az ajtót vagy az is lehet, hogy ki se nyitná. Ma biztos nem megyek át hozzájuk, talán ő rúgna ki a házból páros lábbal. Nem, még nem mehetek. De ha ma nem, akkor mikor? Túl sok a kérdés, amire nem tudok választ.

Az este sem ment könnyebben. Nem tudom, meddig forgolódtam az ágyamban, de nem voltam fáradt. Reggel – ami már majdnem 11 volt - a telefonom csörgésére ébredtem. Reménykedtem, hogy Jessica az, de erre nagyon kicsi az esély. Felvettem.

- Cső, haver, nem akarsz lejönni próbára? – Alex, neki nagyon tudok örülni, főleg amikor felkelt.

- Kössz az ébresztést. De, megyek. – le is tettem a telefont, és siettem felöltözni, mert már rég ott kéne lennem. 10 perc alatt oda is értem. A próba nem ment valami fényesen, nem tudtam tisztán gondolkodni. Jess nagy hatással van rám. A lépések kb. fele ment, de volt, amelyiket elrontottam vagy siettem. Egyszóval: borzalmas volt, ezért holnap is lesz egy próba. Hazamentem és csak járkáltam otthon, igazán nem volt semmi elfoglaltságom.

A másnapi próba már valamennyivel jobban ment, de nem volt a tökéletes. Hazamentem, lezuhanyoztam és egy nagy lépésre szántam el magam: elmegyek Jessica-hoz.

Út közben féltem, de ki is találtam, mit mondok neki. Reménykedtem benne, hogy Jessica nyitja ki az ajtót. Odaérve egy nagy levegővétel után bekopogtam.  Vártam egy kicsit, majd kinyitották az ajtót. Sajnos nem Jess volt az.

- Szia, Brooke, Jessica... – szigorúan figyelt engem, majd félbeszakított.

- Nem. – röviden és tömören, remek, a reményem oda. – Nem akar látni, szóval menj csak vissza Molly-hoz.

- Nem, nem érted. Nem jöttem össze Molly-val. Már vége a kapcsolatunknak, ennyi. Csakis barátként tekintek rá, semmi több. – szólásra nyitotta a száját, de a háta mögül valaki szólt.

- És ezt el is kellene hinnie? – szólt Jessica.

- Igen, mert ez az igazság. – ezt már neki mondtam.

- Akkor most magatokra hagylak. – ezzel a mondattal Brooke el is ment.

- Nézd, Jess, nagyon sajnálom. Nem akartam megcsókolni, de...

- De megcsókoltad. Vagy meghamisították a képet?

- Nem, nem hamisították, de én nem akartam, ő csókolt meg engem.

- Ez egy kicsit hihetetlennek hangzik, nem gondolod?

- Kérlek, hinned kell nekem! Tényleg ez az igazság. Nézd, gyere el velem randizni, oké? Ott bebizonyíthatom, hogy Molly nekem már csak egy barát, semmi több.

- Nem hiszem. – itt lenézett a földre. – És ha TALÁN elmennék veled randira, mire számíthatok?

- Jól fogod érezni magad. – itt már mosolyogtam. Beállt pár perc néma csönd, de végre kimondta, amire vágytam.

- Rendben. De tudod, ez hihetetlen. Nem tudom, hányszor volt már megbeszélve a randink. És ez, ha jól tudom, a harmadik esélyed. De ha ezt is elszúrod...

- Akkor vége, értettem.

- Pontosan. Akkor... majd még beszélünk. – készülte becsukni az ajtót, de a lábammal megtámasztottam.

- Holnap, ismét fél négy. – itt elmosolyodott. – És nem kések! Szia!

- Szia. – bement a házba én is beültem az autómba. Egész úton csak mosolyogtam, egy páran be is néztek az autómba, hogy miért vigyorgok, senki nem volt a társaságomban, de nem zavart. Boldog voltam. Erre az esélyemre nagyon vigyáznom kell, mert tényleg ez az utolsó. Lezuhanyoztam, leültem az ágyra ölembe a laptopommal és csak nézelődtem a neten, jobb elfoglaltságom nem volt. hamar elaludtam, mert valami miatt nagyon elfáradtam ma, de lehet, hogy csak a próba miatt volt. Nem baj, bízva a sikerben hunytam le a szemem.